Irodalmi Szemle, 1974
1974/8 - Egri Viktor: Angyalbőrben
járt, sebesüléssel vagy vérhassal kórházba jutott, bronzéremmel vagy kisezüsttel kitüntetett tanító volt. Egy új rendelet tanítóképzői végzettségüket érettségiként ismerte el, s újabb iskolázásukkal a fogyatkozó tartalékos tiszti állományt szándékozott feltölteni velük. Az egyik öreg neves bécsi színész volt. Sokszori felmentések után egy újabb szűrés söpörte a laktanyánkba. Harapós kedvű, örökké morgó, fiatalokra rá sem hederítő ember volt, akinek morcosságát közönnyel viszonoztuk. Ha té kutyába veszel minket, mi sem óhajtunk osztozni gondjaidban. Ebéd után szeretett a meleg napsütésben az árnyékos latrinán hosszan elüldögélni Ogy látszott, hogy a mészlével sokszor meglocsolt gödör bűzét megszokta vagy tán nem is érezte, mert újságját, a Neue Freie Pressét olvasva ott ragadt, amíg a napos káplár nem üvöltött sorakozót. Ha a sok feküdjtől — Nieder és auftól — sajgó derékkal, fülig besározva hazavergődtünk a kaszárnyába, tisztálkozás közben klasszikus szerepeiből éktelen átkokat szórt Altmann hadnagyra: .......Dögpára szállj rá, S verd bénasággal ifjú csontjait...” Hadnagyunk túlbuzgó csatlósait is Lear király haragjával átkozta: j;... A süly rágjon le rólok Minden húst és bőrt. . .” Egyszer a kíváncsiság odaültetett a szomszédságába, s mikor egy pillanatra abbahagyta az olvasást, mestersége felől faggattam. Csodálkozva mért végig: — Érdekel? ... Talán szereted a színházat? — Szeretem. Deákkoromoban minden jó darabot megnéztem Pozsonyban. Drámát és operát... Remek mesterség a magáé. — Hát nem mindennapi, de nem mesterség — oldódott meg a nyelve. — Jóval több annál. Hivatás! Szent hivatás, minden hivatás koronája. Különb csak a poétáké, az íróké. — Mit játszik: Karakterszerepeket vagy hősöket? — Mind a kettőt, ahogy adódik. Az Oidipuszt, a Macbethet, de a Falstaffot is, meg Shakespeare okos bolondjait... Tudod-e, ki az a Shakespeare? — Hogyne tudnám — feleltem kissé sértődötten. — Sejtettem, hogy hallottad a hírét... De ahhoz még nőnöd kell, hogy megértsd a nagyságát. Hogy fejedelmek, királyok és császárok közt is a legnagyobb... Én mégis Schillert jobban szeretem. — Miért éppen Schillert? — Mert az ember szabadsága és méltósága nevében olyan ffinségesen beszél. A legszebben a Don Carlosban ... Ismered? Hirtelen oly izgalomba jöttem, hogy elöntött a forróság. Éppen a Don Carlost ismertem a legjobban. Gyerekkoromban az édesapám skandálta nekem strófáit, amikor még semmit sem értettem meg belőlük. Aztán Pozsonyban láttam egyszer bécsi színészektől. — Az én Posa márkimat kellett volna hallanod. Figyelj csak, öcsém: „................................. Geben Sie D ie unnatürliche Vergötterung auf, Die uns vernichtet. Werden Sie uns Muster Des Ewigen und Wahren. Niemals — niemals Besass ein sterblicher so viel, so göttlich Es zu gebaruchen. Allé Könige Europens huldigen dem span’schen Namen. Gehn Sie Europens Königen voran. Ein Federzug von dieser Hand, und neu Erschaffen wird die Erde. Geben Sie Gedankenfreiheit! ” „ ................................. Mondjon le T ermészetellenes bálványozásról, Mely elpusztít bennünket. Ö legyen
