Irodalmi Szemle, 1974
1974/7 - HAGYOMÁNY - Tőzsér Arpád: Szenci Molnár Albert
hagyomány Tőzsér Árpád Szenei Molnár Albert (Születésének 400. évfordulójáraJ 1. A „föl-földobott kő” A Kortárs szerkesztőjének Szenei Molnár Albert kapcsán hozzám írt leveléből idézek: „Látni fogod, hogy a bukarestiek és az erdélyiek hogy kivágták a rezet — bizony, csak Ti hiányoztok, a szülőföld magyar írói.” Azóta már megjelent a Kortárs Szenei Molnár-száma (erről van szó a fent idézett levében), s mi, a „szülőföld magyar írói” valóban hiányzunk belőle. Szegény Szenei Molnár Albert! A szülőfölddel való kapcsolata mindig is problematikus volt. A mi tájainkon, Szencen született jómódú polgár családban. Apja molnár volt, de csak afféle fél paraszt, fél molnár lehetett, mert mikor a tizennyolc éves Albert 1592-ben Heidelbergből családjától pénzt sürget, bátyja azt írja neki, hogy „az atyámnak egy akó bor-a sincsen; azért termett volt mintegy tizenkét akó, de mind adóságban kölött adni.”1 S- mikor a sok adósság nemcsak a szőlőtermést, de a malmot is elnyelte, a német egyetemeken tanuló szenei diák családi pénzforrásai teljesen eldugultak. Ettől kezdve egyéb hazai jóakaróira van utalva. így kap időnként kisebb-nagyobb összegeket Tolnai Fabrícíus Tamás sárospataki református lelkésztől, Pap Ferenctől, az egykori kassai tanítványtól, Ambrosius kézsmárki paptól, Sidérius János lelkésztől, az irodalompártoló kassai Békési Jánostól, s mindenekelőtt a gazdag nagyszombati polgártól, Asztalos Andrástól. Csakhogy ezek a jeles férfiak nagyon jól tudták, hogy kit segítenek és miért segítik: a tehetséges, vasszorgalmú s lassan már külföldön is ismert Szenei Molnár Alberttól azt várják, hogy tudását és tapasztalatait — papként vagy tanítóként — otthon gyümölcsöztesse majd. S mikor a tanulmányaival szépen haladó, de közben nagy irodalmi munkákba fogó Albert halogatja a hazatérést, egyre szaporodnak a sürgető, szemrehányó, sőt fenyegető levelek. Főleg Sidérius és Békési szorgalmazzák a hazatérését, s mikor sürgetésüknek semmi foganatja nincs, sértődötten elhallgatnak. Miskolczi István tarcali rektor Szenei Molnárhoz írt leveléből az derül ki, hogy ezek a korábbi jóakarók később egyenesen Szenei Molnár ellen fordultak. „Az egyetlen Sidérius János úr volt ellenséged — írja 1608- ban —, mást senkit sem tudok. Vagy ha tudnék is, hát azután? Vajon az indiai elefánt fél-e a szúnyogtól”2 — De akárhogy is bizonygatja, hogy csak az egy Sidérius volt írónk ellensége, egy másik levelében „sok ócsárlód”-ról, s az „aljnép szitkai”-ról ír. Világos tehát, hogy az akkori magyar szellemi élet irányítóinak egy része rosszallóan néz Szenei Molnár külföldi tevékenységére. A szülőföld hűtlenséggel vádolja íróját. S mi volt az igazság? Szenei Molnár Albert az első valóban nagy polgári származású magyar költő s író. Reneszánsz szellem a reneszánsz minden jelzőjével. Tudatos és öntudatos. Polgári értelemben vett írónak és tudósnak tartja magát, s jól látja, hogy a főurak és papok elmaradott s háborúktól gyötört Magyarországán távolról sem szolgálhatná olyan jól nemzetét, mint a polgárosodottabb és békésebb Németországban. De egy pillanatig sem gondol az idegenben való végleges megtelepedésre. A fenti Miskolczi-levél kelté1 Idézi Dézsi Lajos Szenei Molnár Albert c. monográfiájában. Budapest, Franklin Kiadó, 1897, 36. o. 2 Uo., 157. o.
