Irodalmi Szemle, 1974

1974/1 - Moyzes Ilona: Egy festő életútja

A cselédházban és a padlásokon gyűltek a képek. Senki sem hitt bennük, édesapja gazdászt akart faragni legidősebb fiából. Csemiczky azonban a budapesti Nemzetgazdasági Főiskolán úgy botladozott a tárgyak között, mintha a szemét veszítette volna el. Bánatában a tanárai arcát kezdte rajzolni. Matematikatanára kapta rajta egy napon, és bizonyosan szigorú fegyelmiben részesül, ha a tanár meg nem lepődik, hogy az arcmása annyira élethű. így történt, hogy egyenesen az iskola rajztanárához vitte, ő pedig azonnyömban Csók Istvánhoz. Így vált belőle Csók István és Rudnay egyik legkiválóbb tanítványa.

Van rá magyarázat, hogy otthon semmibe vették a hivatását. Apai nagybátyja szintén ezt a pályát választotta hajdanában, s nem ment jól a dolga, rokoni támogatásra szorult. Egyik dédanyjának Zmeškali Gizellának magyarországi nagybirtoka pedig a bécsi műteremre ment rá, s öregségére az árvái ősi fészekbe tért meg, szintén rokonokhoz, pedig jó festőművész volt mind a kettő.

Micsoda szenzáció volt, amikor első kis akvarelljét harminc koronáért el tudta adni! Nagy pénz, s talán a döntő pillanat, amikor a család bizalma feléje fordult, s ő még nagyobb lendülettel esett neki a nappalok és éjszakák egymást váltó munkájának. Fiatal volt és egészséges, de azért jobb lett volna csak festeni. Megesett, hogy megelégelte a munkát; olyankor fogta nyűtt kalapját, hátizsákját, és üres zsebbel, gyalogosan elindult, hogy erőt merítsen, meglátogassa távoli ismerőseit, Gwerk Ödönt, Morvay Gyulát és a többieket, Selmecbányán, Érsekújvárott, Nyitrán . . .

Emlékek...

Az bizony Párizs is. A rózsaillattól terhes levegőben megfeküdte szívét a magány, ezért írta sürgősen Janko Alexynak és Lőrincz Gyulának: — Gyertek Párizsba! — s a két barát nem sokat váratott magára.

De Csemiczky Lászlót nemcsak a művészet izgatta, hanem a politika is, hiszen akkor már jő néhány éve tagja a kommunista pártnak. S ebben egyek voltak valamennyien, Fellegi, Lőrincz, Alexy. Figyelemmel kísérik a francia társadalmi élet minden mozdulását. Első párizsi útjára Csemiczky nem is festeni, hanem inkább tanulni, látni, gazdagodni ment. Szomjas volt, mint minden fiatal ember.

1936-ban részt vesz a május elsejei felvonuláson. A Saint Germain des Prés sarkán várja be a Quartier Latin felvonulóit, élükön a Sorbonne tanáraival, diákjaival, írókkal és művészekkel. Csatlakozik, és együtt énekli Párizzsal az Internacionálét. A Bastille- nál a Renault gyár munkásai meghívják egy kiskocsmába ős felejthetetlen éjszakát tölt velük.

Ideje lejáróban, amikor egy másik fogadóban először találkozik Picassóval, aki végigtáncolja a bár néhány asztalát, ollóval térden felül lenyesi a nadrágja szárát, hogy bá- mulóit elszórakoztassa.

Párizs után Prágában szeretné megvetni a lábát, ahova számos barátság köti, de anyagi helyzete visszakényszeríti Csemicre, az elhagyott cselédházba — s ez nem is válik hátrányára. Itt festi tüneményes akvarelljeit, s legjobb olajképei is ebből az időből származnak. A kis falu kicsinye-nagyja látogatja, s ő megfesti a szegények nagyjait: mosónőit zsellérjeit, állatetetőit, a nyomor madonnáit.

Nem sokkal később Pozsonyban, majd Kassán rendez önálló kiállítást, s áz eladott képek árán háromhónapos tanulmányútra megy Olaszországba. Bejárja Velencét, Firenzét, Rómát, Nápolyi. A legerősebb hatást Pompeji falfestményei és a Vatikán ikonsorozata gyakorolják rá, nem beszélve Goyáról, akit egyik nagy mesterének tart Párizsban, sőt már régen előtte is. Akkor már újra Párizsról álmodik, de csak 1938-ban láthatja viszont a francia fővárost.

Párizs egyik munkásnegyedében, a Rue Bardinet-en úgy rendezi be műtermét, mintha soha többé nem szándékozná elhagyni. Lázasan dolgozik. Egy félév leforgása alatt mintegy négyszáz képet fest és rajzol; ezek nagyrésze figurális kompozíció. Két témakör inspirálja, részint a spanyol háború szörnyűségei, amelyeket mementónak szán, részint megfesti a Rue Bardinet munkásainak nyomorát.

Akkortájt Párizsban kellett volna kiállítania, de nem futotta a pénzéből rámára. Kapóra jött egy hazai ajánlat: hívták néhány portrét megfesteni. Télikabát nélkül utazik, azzal a reménnyel és tervvel, hogy a képek árán berámáztatja és kiállítja Párizsban az ott készült képeket, ha visszamegy ...