Irodalmi Szemle, 1974

1974/7 - Kondrót, Vojtech: Atmoszféra

„Eminens” tanuló volt, osztályelső. A tanév végén ajándékkönyvekkel Jutalmazták. Pénzjutalmat és stipendiumot kapott. A gimnázium osztályaiban „jelesen megfelelt”.

S jelesen (többszörös-jelesen) megfelelt egész életében.

„A kemény kenyeret is jó étvággyal megeszem, csak az a probléma, hogyan óvjam meg a penészedéstől... néhány nap alatt zöldes foltok képződnek rajta” — írja Bra- tislavából.

Egy másik levelében (keltezés: 1944. május 15.) ezt írta szüleinek: „Alig van szabad időm, sokat tanulok, előadásokra járok, s főként műszaki rajzokat készítek. Az előadások lázas ütemben folynak, úgy hírlik, kiürítik a várost, s szeretnénk addig minél többet átvenni az anyagból.”

Az élet pedig még lázasabb iramban zajlott. (Innentől számítva már csak egy fél évig élt). Határidő előtt letette vizsgáit. A vizsgákat tekintve már az építészmérnöki kar harmadik szemeszterét is befejezte. Voltak kollégái, akiket egy egész évvel megelőzött. (Versenyt futott az idővel).

„Elég nehéz vizsgára készültem. Ugyanúgy túlestem rajta, mint a többin.” Ezt mentegetőzésként közölte a szüleivel, mert akkoriban ritkábban írt. Az „ugyanúgy” az ő nyelvén a legjobb osztályzatot jelentette.

Júniusban vizsgázott utoljára az egyetemen.

Félévvel később pedig az emberiét nehéz tanából vizsgázott utolszor. Mindkét esetben jelesre. Ugyanúgy, mint máskor. Mint azelőtt mindig.

13

Az út végén állj meg s csitítsd a szíved dobogását

mert szörnyű volt az éjbe vivő út s a sanda álság

Nincs vége életednek s nem fütyül golyó már mely rajtad sebet ütne

Mily öröm négy égtáj felől megtérni bölcsőhelyünkre

Boris Kocúr

Mindenekfölött az emberséghez volt rendkívüli tehetsége. S ez nem kis dolog. Bizony hogy nem kisded-játék emberré nemesedni, nem könnyű teljes értékű, egész embernek lenni.

Szinte eleve arra választatott, arra született, hogy alkotó munkát végezzen. Nagy tudós, esetleg szigorú és tévedhetetlen építész, s amellett politikailag perfektül felvértezett ember válhatott volna belőle. Vagyis jó embert, szocialista embert tisztelhetnénk személyében. Jelenkorunk emberét.

Bárha eleven hajtóerővé lényegülne a hagyatéka mindannyiunkban: mai ötvenévesekben, harmincévesekben, húszévesekben — bárcsak legalább némely dolgokban olyanokká lennénk, amilyen ő volt, s amilyen ma Is volna.

Boris Kocúr versével kezdtem, kötődjenek hát az utolsó sorok ismét az ő nevéhez, így legalább előtte is földig hajthatom a csöndes kegyelet zászlaját. Ö is ötvenedik születésnapját ünnepelné az idén.

De nemcsak kettőjükről van most sző. Rójuk le a tisztelet adóját az élők és holtak sokadalma előtt is. Azzal, hogy továbbéljük az életüket, azzal, hogy betetőzzük a művet, amelynek alapját ők rakták le.

Kissé felszínesek e mondatok. Lám, ilyenné sikeredik a beszéd, ha az ember restelli kimondani azt, ami szíve legmélyebb zugaiban örvénylik.

Fordította: V. J.