Irodalmi Szemle, 1974
1974/7 - Plevza, Viliam: A kommunista párt — a Szlovák Nemzeti Felkelés vezető ereje
alakulatot képviselő 700 küldött elfogadta a fő beszámolót és a határozatot. Ezekkel a dokumentumokkal, amelyeket Gustáv Husák fogalmazott meg és amelyeket feltétel nélkül jóváhagyott az egész pártvezetés, a kongresszus hitet tett a munkásosztály forradalmi hagyományai mellett, s elhatározta, hogy a párt felveszi a „Szlovákia Kommunista Pártja” nevet. A legközelebbi közös feladatként a kongresszus a fasiszta betolakodók megsemmisítésére irányuló harcot és a dolgozó rétegek jobb életfeltételeiért való küzdelmet tűzte ki. A kommunisták és a szociáldemokraták egyesülésének folyamata, a marxlsta-leni- nista tanítás alapján, helyi és járási méretekben is folytatódott, és a felkelési területen Szlovákia Kommunista Pártjának 1944. október 1.—8. között megtartott járási konferenciáiban tetőzött. A kommunista párt politikai pozíciója és tekintélye még jobban megszilárdult. Az SZLKP egyesítő kongresszusát követő néhány hét múlva — az üzemi bizottságok 1944. október 15-én megtartott podbrezovái konferenciáján — egységessé vált a forradalmi szakszervezeti mozgalom is. E konferenciának fő feladatait az SZLKP besztercebányai egyesítő kongresszusa tűzte ki. Már akkor megválasztották az egységes szakszervezetek hat tagú ideiglenes vezetését, azt a szervet, amely előkészítette a szlovákiai forradalmi szakszervezeti mozgalom egységesítését. A politikai beszámolót a podberzovái konferencián az SZLKP vezetésének nevében Gustáv Husák tartotta meg. „A kommunista párt vezetése — emlékezik — a szakszervezeti kérdések mellett a fő hangsúlyt itt is az antifasiszta ellenállás kiterjesztésére, a felszabadított terület védelmére, az összes erők mozgósítására helyezte.” És a konferencián a 137 üzem munkásságát képviselő 200 küldött az elfogadott határozatban így válaszolt: „A hitleri bandák és bratislavai szekértolóik elleni harcot saját harcunknak tartjuk. Részt veszünk benne a nemzeti front keretében mint katonák, mint partizánok, vagy mint harcosok a hátországban, eddigi lakóhelyünkön. Szükségesnek tartjuk fokozni ezt a harcot, minden erőnk megfeszítésével... A munkásság a szabadságért harcolók első sorába jelentkezik.” A konferencián uralkodó hangulat a munkásosztály új, a történelem folyamán eddig sohasem látott öntudatának, lendületének és ösztönös politikai erejének bizonyítéka volt. A konferencia teljesítette, amit elvártak tőle. Lerakta az alapját a szakszervezeti mozgalom egyesítésének, amely a burzsoá Csehszlovák Köztársaság éveiben olyannyira szétforgácsolt volt, és így megsokszorozta a munkásosztály erejét a küzdelemhez, amelyet folytatott és amely még várt rá. Ezzel a konferencia úgy szerepel forradalmi mozgalmunk történetében, mint az első döntő lépés a szakszervezeti egység megteremtéséhez egész Csehszlovákiában. A munkásosztálynak és politikai reprezentációjának egységesítése a felkelés idején, valamint Szlovákia Kommunista Pártjának — a Csehszlovák Köztársaság történelmében első ízben mint hatalmon levő politikai pártnak — tekintélye megteremtette a döntő feltételeket mélyreható gazdasági-szociális változások végrehajtásához Szlovákiában, az üzemek és vállalatok igazgatása során végrehajtott demokratikus intézkedések, a földreform kezdetei, a felkelési terüleit irányításának és igazgatásának mélyreható demokratizálása és általában a társadalmi-politikai élet mélyreható demokratizálása formájában. Az összefüggő felkelési területen végrehajtott forradalmi intézkedések mélyre ható és nagy horderejű értelmét semmiképpen sem gyengítette az, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelést Besztercebánya 1944. október 25-én történt eleste után partizán antifasiszta küzdelem formájában, a legsúlyosabb körülmények között: ősszel, majd a behavazott szlovákiai hegyekben kellett folytatni. Az a csaknem 17 000 harcos, aki a felszaba dulásig vagy mindaddig, amíg sikerült keresztülverekednie magát az előnyomuló Vörös Hadsereghez, 40 partizándandárban, különítményben vagy csak csoportban harcolt, azoknak az eszméknek aktív folytatóit képviselve, amelyeknek megvalósítása 1944. augusztus 29. után kezdődött. A felkeléssel, ezzel a történelmi ténnyel, amellyel a szlovákok — a költő szavaival élve — adósai voltak önmaguknak, kezdődött meg a nemzeti demokratikus forradalom egész Csehszlovákiában. S ez természetszerűen kihatással volt az antifasiszta küzdelmekre a cseh országrészekben, a politikai fejlődésre a felszabadulás utáni köztár-
