Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - FIGYELŐ - Szuchy M. Emil: Sarkadi Imre: Az elveszett paradicsom

Sarkadi Imre a valóságból merítve te- nt alakjai számára drámai-színpadi lyzeteket, nyelvet. Az életből emelte npadra figuráit, hogy gondolatait, ér- seit plasztikusan megjelenítse. Nem itamentumnak szánt mű az Elveszett radicsom. A darab főhőse nem azono- ható a szerzővel, legfeljebb „csak lel­nek egyik fele szakadt ki belőle (ti. szerzőből) önálló életre”, hogy vita- rtnere lehessen a józan nézetű apának, megtisztuljon, előre kapjon Mira sze­métől. Ez a kitűnő dráma nem végső izámolás egy elképzelt eszménnyel, egy !'. I M’l I . í:i \ 1 . -11. í i I ( : • : . t, de soha el nem ért álmaival. Sarka- időben figyelt föl a veszélyre, még an- k megjelenése előtt. Az író pontos ősz­inél megérezte a jövőt, az éden új ál­lt, az ésszerű rendet és a szabadságot íyegető veszélyt — s fölvette a harcot ene. Erénynek hitte a kényszert, tö- ignek a magányt: egyedül próbálta meg enfelét legyőzni. Ebből a küzdelemből iletett az Elveszett paradicsom. Egy 'an írói magatartás teszi a színművet ;g értékesebbé, amely szakítani tudott kifinomult hangulatokkal, a szokvány- nvenciókkal egy újszerű érett alkotói tépzelés érdekében. Sarkadi Imre lírikus alkat. A dráma ér­imi telítettségét fokozza az író „sze- Slyes” viszonya feldolgozott témájához hőseihez. Hőseit nem szigeteli el a lóságos világtól, nem zárja lombikba ereplőit. A színmű mondanivalója ezért tődik igen sok szállal jelenünkhez. rkadi nem leírja, értelmezi az életet, im elemzésekkel, hasznos vagy fölösle- s eszmefuttatásokkal, hanem történés- n, drámában rögzíti a legjellemzőbb ithelyzeteket. A jellemzés eszközei kö- 1 fontos szerepet kap nála — anélkül, gy az intellektuális ábrázolásról lemon- na — hősei ösztönös megnyilvánulásai- k bemutatása. Szűkszavú, tárgyilagos áma-vezetése a metaforikus megoldá- któl elforduló írót mutat. Érveléseiben ícs szükség metaforák, képek halmozá- ra, bő áradású mondatokra. A dolgok tények pontos és konkrét megnevezé- ■e törekszik. Egyértelműen mutatja be, miért lett hőse olyanná amilyen, s ho­gyan változik jelleme. A világosságban, pontosságban rejlik dramaturgiai ereje, írói értéke. Beke Sándor csaknem hibátlan előa­dást rendezett. Sarkadi figuráinak moz­dulatai, cselekedetei, párbeszédei eleve­nek, életszerűk. A jelentéktelennek lát­szó mozzanatokat is ügyesen helyezi el. Olykor egy-egy kiemelt jelző, hangsú­lyos gesztus sem zökkenti ki Bekét a já­ték helyes értelmezéséből. Rendezésének ereje az atmoszféra-teremtésben van. El­mondhatjuk: hitelesen állítja színpadra a Sarkadi által elképzelt világot. Egy velejéig mai, bájos és szabadszájú, érzelmek után sóvárgó leány alakját Tóth Erzsébet kelti életre hitelesen. Ő az, aki talán a legrokonszenvesebben tö­rekszik Sarkadi „fájdalmas optimizmusá­nak” a bemutatására. Szövege, jelenléte központi figurává emeli. Kitűnő alakítást nyújt partnere, Csendes László, aki Zol­tán egyéni tragédiáját, az elbukott, de mégis életre vágyó orvos alakját bizton­sággal formálta meg. Kétségbeesett ka­paszkodása a tisztaság után, elindulása a jó felé izgalmas párbeszédet von maga után. Gyurkovics Mihály, az öreg Sebők sze­repében, az évad legszívbemarkolóbb alakítása. Alakja bölcsességet, nyugalmat áraszt. A maga körül a tisztesség légkö­rét megteremteni akaró tanárembert nem külsőséges gesztusokkal, a szavak puszta hangsúlyával idézi fel. Olyan biztonság­gal alakítja Imre bácsit, amit csak a szí­nészi azonosulás és a művészi értelmezés adhat meg. Színészeink jellemteremtő értéke a ki­sebb szerepekben is megnyilvánul. Főleg Lengyel Ferenc (János) és Tamás Jolán (Éva) csillogtat meg sajátos értékeket. De Gombos Ilona (Zsófi néni), Köuesdi Szabó Marika (Klári), Boráros Imre (Gá­bor) és Érsek György (Jóska) környeze­tet teremtő jelenléte is nagyban hozzá­járul ahhoz, hogy Sarkadi Imre társada­lomrajzának feszültsége színpadi formát kapjon. Szuchy M. Emil

Next

/
Thumbnails
Contents