Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - FIGYELŐ - Szepesi Attila: Benkő Samu: Bolyai János vallomásai

munkáit, de tudott Kempelen Farkasról is, akinek dicsérettel említi „a föladott szókat kiadni képes” masináját, a híres „beszélőgépet”. Mint nyelvész is a geométer szemével néz és lát: az „értelem-határozottságot” kívánja a nyelvtudományban meghonosítani, „hogy minél kevesebb jeggyel, fáradsággal lehessen a nyelvben, mind pedig a megnevezettek viszonyjairóli tanban minél előbb haladni”. E dicséretes célkitűzés mellett ugyanakkor sajnálatosan belebonyolódott a divatos „gyökelméletbe”, a „tiszta magyar szavak gyökerének” kutatásába, mely tevékenység még a finn-ugor nyelvtudomány alapvetése mellett sem megoldható, nemhogy anélkül.

Benkő Samu — Bolyai jegyzeteit rendezve — bölcs önismerettel s tudományos óvatossággal kerüli meg a tudós matematikára vonatkozó utópiáinak tárgyalását, kommentálását, „nem lévén szakember a matematikában”. Kárpótol viszont Bolyai János művészettel kapcsolatos, „széptani” jegyzeteivel, melyekben az alkotó — afféle praktikus tudorként — a művészeteknek azt a feladatot szánja, hogy meghatározza és számba- vegye a természetben és az emberi életben objektíve létező szépet, azt, ami „a kristálytól az emberig: bámulatos, gyönyörű”. Bolyai véleménye szerint a művészetek közt legelső a zene. (Ezen állítása két szempontból is figyelmet érdemel: egyrészt maga is hegedül, másrészt alátámasztani látszik a matematikusok zene-értéséről szóló legendákat.) Ugyanakkor — váratlan fordulat — a zenéből csak a hangviszonyok vizsgálatát látja üdvözítőnek, s kiirtaná belőle a művészetet. („Fölösleges a gyönyört mesterkélten keresni, hajhászni.”)

A művészetek közül a költészetet tartja a legmihasznábbnak. Apjával is szembekerült, mivel az idős polihisztor nem kis idejét „fecsérelte” irodalmi művek írására. A költészet elkábítja az olvasót, visszaél a valóság dolgainak megnevezésére hivatott nyelvi jelekkel, s minden igyekezetével el akar a valóságtól rugaszkodni, ami pedig az életnek alfája s ómegája. Az elmondottak után különös — vagy Bolyai csapongásait ismerve tán nem is az —, hogy jegyzetei közt egy színpadi dialógusra is ráakadt a kutató. Bár Bolyai mentegeti magát, miért rugaszkodik el logikai konstrukciójától, s mintegy annak ellenére miért nyúl a szépirodalmi ábrázoláshoz, eljárása végeredményben művészetellenes Széptana önbírálataként is felfogható.

A Múltán (Bolyai szóalkotása, a történelmet jelenti) vázlatos művének következő szakasza, s egy másik mű-vázlatával a Tökéletes közállománnyal egyetemben múlt, jelen és jövő történelmi mozgatórúgóit, a történelmi haladás tendenciáit hivatott megmutatni. Miként természettudományok megalapozta műveltségéből következik, a történelem vizsgálatát az anyagi világ kialakulása kérdésének felvetésével kezdi: hogy a „Föld, Hold, Nap, tej-utak jeleni idomukra nézve valamikor kezdődtek, s elmúlnak: az iránt nincs kétség.” Ezután a földi élet kialakulása, elemzése következik: fölveti, hogy az emberek kétségkívül „az emberhez leginkább hasonlító majmoktól származtak”. Maga a mű „történettudományi” része az emberiség bűneinek, tévútjainak felsorolása, drámai színekkel való festése, hisz a világban örök „az enyém, tied fölötti kakaskodás”. A „vakbuzgóságból támadt harcokra”, a „nemzeti gőg” szülte ellenségeskedésekre való utalásai túl az egyetemes érvényű igazságon, nyilvánvalóan Erdély történelmi múltjából táplálkoztak.

E sötét történelmi képpel állítja szembe Bolyai a jövő társadalmáról való látomását, „az okos, művölt második természeti állapotot”. Az új világban a magántulajdon helyére a kollektív tulajdon lép. Bolyai széles tablón rajzolja meg a „második természeti állapot” utópiáját, s értelmi meggyőzés, „szellemi erőszak” által tartja lehetségesnek e lá- tomásos kor bekövetkeztét, mely maga volna „az elveszettnél szebb paradicsom”...

Benkő Samu műve, a Bolyai János vallomásai, melyben a szerző a nagy matematikus kéziratos töredékeit rendszerezi és kommentálja, hasznos, jelentős munka. Sikerül a kallódó papírlapokat faggatva minden eddiginél jobban emberközelbe hoznia lapjain Bolyai János alakját, s erre szükség is van, hisz a tudós iskolai tananyag csupán — vagy még az sem —, s mint a mű tanúságaképpen kiderül, a jelentős erdélyi szellemnek az Appendix tudománytörténeti jelentőségű sorain túl, egyetemes emberi üzenete is van számunkra; s ma Bolyai legendás alakja csupán kétes hitelességű adomákban, s vitathatatlan értékeik mellett is szubjektív szépirodalmi feldolgozásokban él. Benkő Samu szavai pontosan summázzák mindazt, ami Bolyai János összetett egyéniségét jellemzi: „Romantikus zaklatottság és sztoikus megnyugvás egységéből rajzolódik ki Bolyai János szellemi arca. Magával ragadja a romantika sodrása, a korstílusé, mely mű