Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - FIGYELŐ - Szepesi Attila: Benkő Samu: Bolyai János vallomásai

Bankó Samu: Bolyai János vallomásai J

„Nagy kemény természetű szép ifjú, se nem kártyázik, se bort, pálinkát nem iszil se nem pipázik, se nem tubákol, még nem beretváltozik, csak péhés — rendkívül vaB mathematicus, igaz genie, excellens hegedűs; csak Otiumot (nyugalmat) szeretne il kább, melybe dolgozhatnék” — jellemzi épp férfivá-cseperedett fiát Bolyai Farkai a tudós polihisztor, 1825-ben . barátjához, Bodor Pálhoz írott levelében. Apa és fi harmóniája ekkor még teljes, bár a későbbi nagy tusakodások már előrevetítik árnya kukat: Bolyai János, az ifjú katonatiszt, „a péhés” genie, már túl van nagy felfedez* sén, leírhatta már: „Sikerült... egy új, még fogalma szerint sem sejtett tudományi a tér tudományát megalapítanom... Semmiből egy más, új világot teremtettem.” apa, Bolyai Farkas ugyanakkor — bár szép szavai némileg elkendőzik ezt — értetlenil áll az Appendix (János főműve) korszakos jelentősége előtt, miként vállveregető lekl csinyléssel, tanácstalan hümmögéssel fogadja azt a „legkompetensebb bíró, a göttingJ kolosszus”, Gauss is. I

Bolyai Farkas és Gauss: e két névvel leírható Bolyai János életének minden reménj sége és reménytelensége, szeretete és gyűlölete, hite és viaskodása. A göttingai és I marosvásárhelyi professzor viszonya Jellegzetes példája a pályája csúcsára ért zseJ és a „szegény, elfeledett vidéki barát” kapcsolatának. Ifjúkorukban „örök barátságotl fogadnak egymásnak, a kapcsolat szálai ugyanakkor a feudális ranglétrán való távcl lodás következtében egyre lazultak. Bolyai Farkas, fiából matematikust nevelve, egyrl Gausst, az ifjúkori barátot emlegeti, így alakulhat ki a serdülő János előtt „a megfellel bezhetetlen tekintély, a göttingai kolosszus” képmása. Gauss ugyanakkor terhesnel érzi már a régi kapcsolatot, s barátja levelét, melyben fiát dicséri, s abbeli szándékáról tudatja, hogy Göttingába küldetné tanulni, „a te házadba”, megválaszolatlanul hagyja Tulajdonképpen csodálkozni sem lehet azon, hogy Gauss, a feudális rangkórságtól megl fertőzve, nem lelkesedik az „elfogult” Bolyai Farkas ötletéért, ugyanakkor később a| „államtanácsnok” Lobacsevszkij munkáját elismeréssel fogadja. Mit is kezdhetett a götl tingai professzor a „péhés” ifjú Appendixével, melynek szerzője semmiféle titulussal sem bírt? Törvényszerű szinte, hogy felületes átfutás után tanácstalanul félreteszi J korszakos jelentőségű művet, s publikációiban említetlenül hagyja. Valójában itt, a feul dális „kettős értékrend” szirtjein fenekük meg Bolyai János lángelméje. Ö maga —I átlátva mindezt — gúnyosan írja később, hogy lipcsei pályaművét figyelemre, válaszra sem méltatták, de mikor „Mérnök-kapitányi” (Ingenieurs-kapitányi) címét feltüntetta a pályázati anyagot visszakérő levelén, rögtön előzékeny tiszteletre váltott vele szem ben a „tudós bírálók” hangja.

1823 a „sorsdöntő év”, mikor Bolyai János nagy felismerésére rádöbben, s megírja ad Appendixet, a „paralellák természetéről”. Ettől kezdve élete csupa keserű viaskodás önkeresés és önigazolás, sodródás az emberi társadalom, a feudális társadalom perifé riájára, kínzó önfaggatás és önmarcangolás, vádaskodás: a zseni értetlenségével, mono] mániájával és mindent-akarásával.

Benkő Samu könyvének — Bolyai János vallomásai — páratlan érdeme, hogy meg] rajzolja a viaskodó Bolyai képét, a nagy matematikus kiadatlan művei, írás-töredékei, kallódó jegyzetei, alkalmi rögtönzései alapján. E jegyzetek dokumentum-értéke nem csupán az, hogy adalékokat szolgáltatnak a tudós életművének maradéktalan megértéséhez, de az is, hogy közelebb visznek Bolyai Jánoshoz, a teljes emberhez, aki példája lehet a következetes őszinteségnek, a sorsát, indulatait, erényeit és gyarlóságait csu paszra vetkőztetve megmutató fauszti kutató lángelmének. Amint Benkő Samu írja:

figyeld