Irodalmi Szemle, 1974

1974/6 - Rácz Olivér: Álom Tivadar vétke

— Na, hát akkor nem nagyon volt érdemes neki — jegyezte meg ilyenkor a híradós hadapród bölcsen. A híradós hadapródnak különös öröme tellett benne, hogy cinikus megjegyzésekkel csipkedje az őrmester hivatásos militarizmusát. —T Az én öregem egy hadiüzemben dekkolt a világháborúban.

— Az is nagyon fontos! — emelte fel az ujját ilyenkor az őrmester. — A hadiüzemek nagyon fontos intézmények voltak. Hadiüzemek nélkül nem lehet háborút nyerni.

— Aha! — vágta rá a hadapród ádáz kárörömmel. — Quod erat et est demonstrandum.

Az őrmester ettől érthetetlen okokból minden alkalommal felháborodott.

— Ilyet ne mondjon, hadapród úr — mondta, és a hangjában dacos szemrehányás sötétlett. — Ilyet nem lehet mondani. Nekem már a nagyapám is katona volt. A katonaság szent dolog. Népfelkelő volt a nagyapám — mondta önérzetesen.

A hadapród csak erre várt.

— Az én nagyapámat nyolcvan aranyforinton váltották meg a katonaságtól — vágta ki diadalmasan. — Ehhez mit szól, apafej?

Az őrmester ennél a pontnál rendszerint befejezte a vitát. Sértődötten elvonult és dohogva a dolga után látott. De percek múltán valahonnan a háttérből mindig felhangzott méltatlankodó dünnyögése: — Még én is felvihetem a főtörzsőrmesterségig. Talán

.alhnrinagy jc lohotok

________________________________________________________________

A

lom Tivadar újabb cigarettára gyújtott. A halott őrmester olyan békésen hevert a láda mellett, az őszi avaron, hogy Tivadar már-már feléje nyújtotta a dohányt és a cigarettapapírt. Ültében a tenyerébe támasztotta az állát, és komoran eljátszadozott a gondolattal. — Ha megkínálnám, talán kiderülne, hogy tévedés volt az egész, hogy az őrmester nem is halt meg; elájult, alszik, álmodik, a főtörzsőrmesterségről és az alhadnagyságról álmodik — ha megérintem a vállát, felébred és a dohány után nyúl...

De az őrmester nem nyúlt a dohány után, az őrmester halott volt. Azonkívül az őrmester életében sem dohányzott, hiszen, mint már szó esett róla, az őrmesternek, amíg élt, tébécéje volt (és lúdtalpa), és csak azért nem szuperálták ki a hadseregből, mert már az apja is hivatásos katonaként vett részt a világháborúban, főtörzsőrmesteri rangban. (És a nagyapja népfölkelő volt, noha lehet, hogy az állományparancsnokságon erről már nem Is tudtak.) De az őrmesterből már sohasem lesz főtörzsőrmester, sem alhadnagy. Az őrmester halott volt. Halott, mint egy ajtószeg — jutott eszébe Álom Tivadarnak Dickens Karácsonyi énekének old Marley-ja, s ezen ismét elgondolkozott. De aztán megcsóválta a fejét. A hasonlat ebben az esetben nem állta meg a helyét. Az őrmester nem úgy volt halott, mint Dickens Marley-ja, és nem úgy volt halott, mint egy ajtószeg. Az őrmester úgy volt halott, mint egy fölösleges, értelmetlen, ok és cél nélkül elesett halott katona. És a hadapród ajkán sem harsan föl többé a diadalmas tromf: Az én nagyapámat nyolcvan aranyforinton váltották meg a katonaságtól! — mert a hadapród is halott.

Három hete esett el a hadapród egy névtelen kisváros macskaköves, Szentháromság szobros, szűk kis terének a szegletén: a szó szoros értelmében elesett, minden látszólagos ok és előzmény nélkül, s amikor a földre zuhant, Álom Tivadar értetlenül és megrökönyödve nézett le rá. — Hülye vagy? — kérdezte barátságosan —, vagy részeg?

— Aztán lehajolt, mert úgy hallotta, mintha a hadapród halkan vinnyogna, és Tivadar a sötétben nem tudta eldönteni, megütötte-e magát estében és a fájdalomtól vinnyog, vagy csak hangtalanul röhög a tulajdon két ballábán. Aztán valahol lövés dörrent, majd még egy. Tivadar ösztönösen a közeli házfalhoz lapult, onnan hajolt újra a hadapród vállához. — Kelj föl! — sziszegte bosszúsan —, itt valahol lövöldöznek. Marhák! — De a hadapród nem kelt fel, és amikor Tivadar melléje térdelt és megragadta a vállát, az ujjain valami meleg csordult végig, és a tenyere ragacsos lett. Álom Tivadar akkor rémülten döbbent rá, hogy nincs nála sebkötöző csomag, és nem tudja bekötözni a hadapród vállát. De erre már nem is volt szükség, mert amikor feltépte a hadapród zubbonyát, kiderült, hogy a hadapródnak nincsen már nyaka. Több lövés azután már nem hallatszott: a macskaköves, Szentháromság szobros tér felett mindössze három lövés dördült el azon az éjszakán, de Álom Tivadar csak kettőt hallott a háromból. A hadapród egyetlen egyet sem. S így történt, hogy a halott hadapród többé már nem büszkélkedhetett el a halott őrmesternek diadalmas ütőkártyájával: Az én nagyapámat nyolcvan aranyforinton váltották meg a katonaságtól!...