Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Mináč, Vladimír: A kilencvenedik (A jubiláló Slovenské pohľady köszöntése )
Vladimír Mináč a kilencvenedik Vladimír Mináč ünnepi írásának közlésével köszöntjük a jubiláló Slovenské pohľadyt. „Magatokat ne magasztaljátok — jegyzi meg J. M. Húrban a Slovenské pohľady címére, voltaképpen önmagának —, mert így azoknak szemében, akik különben is aggályosán figyelik a szavaitokat, gyanúsokká lesztek ..De a tanácsához ő sem ragaszkodott, s maga is meg-megdicsérte művét. — főleg ha védekezett. Nekünk a szocialista szlovák nemzedék tagjainak sem kell tartózkodnunk a dicsérettől, bár eleget tudunk az elmúlt idők kisszerű és gyönge, provinciális és esztétikailag szűkebblű, nem szolgáló, hanem kiszolgáló mozdulatairól. Tudjuk ugyanis, hogy mindezek ellenére a Slovenské pohľady mindig eleven szervezet volt; az élő test bajait, de ellenállóképességét, erejét és életkedvét Is élte. Ezért bírt fönnmaradni. A történelmi munka mérlege, a szívósság diadala — ez a kilencvenedik évfolyam. Nemzedékek nehéz, fárasztó munkálkodása egy-egy időszakaszban cisak azért nem reménytelen, mert az emberi munka sohasem nélkülözi a reményt. Mindig kevés mag jutott a barázdába, s a kasza alá is csak annyi kerülhetett, amennyit elvetettek. De a munka folyt, és lassan, szinte észrevétlenül gyűlt a termés a szlovák hombárban. Beszélünk embertelen munkáról; a mi munkánk — a folyóirat működésének csúcspont jain — magasztosan emberi volt, emberré nevelt, mert alkotott. A tájon, ahol csak pusztulásra kész szétszórt sorsokat, egyedeket láttunk, ott az Ilyen munka az együttműködés csodálatos lehetőségeit teremtette meg; nem az isten — hogy a Felső-Garam menti csalogány kifejezését kiigazítsuk —, hanem az emberi munka teremtett a csordából közösséget. Habár a közösséghez tartozást természetesnek, nyugodt biztonságunk föltételének tartjuk, legalább tudat alatt sejtjük, hogy ez az ajándék — minden ajándék — csak szakadatlan munkánk, illetve, ahogy mondani szokás, a történelem árán lehetett tulajdonunk. Akt ismeri a modern szlovák nemzet történetét, tudja hogy a Slovenské pohľady története ennek a történelemnek letagadhatatlan részese. Ha történelmünket nézzük, szembe kell néznünk a folyóirattal, amely részt vett történelmünk formálásában. Jó napjainkban is, amelyek ritkaságszámba mentek, mint régen a sáfrány; és főleg a zord napokban, amelyek jöttek számlálatlanul. Talán elég a dicséretből. Azért is, mert a dicséretből meg lehet élni, de élni, vagyis helyt állni a munkában, munkánkkal a valóságot alakítani, nem lehet. Nem bólogatunk; szeretnénk a dolgok mélyére látni. A szlovák történelem nem volt egyértelmű, nem korlátozódott a jó és a rossz harcára, ahogy a silány hazafiaskodó líra elképzeli; a Slovenské pohľady történelme sem egyértelmű. Semmi évforduló nem mentesíthet — nem volna szabad, hogy mentesítsen! — a kritikai szembesítés alól. Tehát nem bólogatunk, szembenézünk. Mert a hagyomány nem meghallgatás, hanem szakadatlan odahallgatás. Halljuk: többszólamúság. A szlovák hagyományban, lapunk hagyományaiban Is szá l mosak, különfélék, néha ellentmondóak a szólamok. Talán ma is hangsúlyoznunk kell,| hogy a szlovák hagyományban is, a Slovenské pohľady hagyományaiban is találunkl konzervatív réteget, olyanokat, amelyek megfojtanak minden új és eleven kezdemé-l
