Irodalmi Szemle, 1974
1974/5 - Babits Mihály: Versek
Babits Mihály (Szomorú dolog ,. .) Szomorú dolog szomorúan élni: jobb vígan. Ki bolond nap-kölykeit elvetélni naptalan? Ügyis háromszázhatvanöt s háromszázhatvanöt vágott bárány már, hadak nyűtte roncs váz s visszanyög maradék nap-testvéreit kísértve máig is ... Sem a köriilvalók gyönyörűsége, sem a friss rügy, a fák hónalj-pelyhe, sem a földnek tavaszi porhanyó finomsága — csupa zöld meg barnaszín — az egész Mostan a holnapba fúló büszke Ma s benn méla tegnapok maradva múló dallama, csókok és versek, s a gyógyult betegség lángsovár szomja nem elég, hogy hangosra fessék e sivár tegnapelőttök csendjét, mely fagyott hab csöndje volt: néma a víz, csak a jegek ropogtak ... Agyú szólt . .. S az ágyús csöndnek vége, s inár az élet habzaja hallhatóan zeng újra, zeng a lélek madara, mint illatával zeng a láthatatlan ibolya: S szívem sisterg mint hablocsolta katlan: mi baja? Szomorú szomorúan sisteregni, jobb vígan. Ki bolond, nap-kölykeit eltemetni naptalan? Mert halni nem tud, ami hajdan élni nem tudott, ne öld meg azt is, ami tudna élni, ha hagyod. (Szobámban egy nagy madár ... / Szobámban egy nagy madár röpköd, és a falakba vérzi szárnyát. Olykor-olykor láthatatlan meleg kéz puha kéz fogja le az arcomat Fulladok. Hagyjatok! Kiáltást hallok kívülről: fenyeget, fullad, veszékel milyen tenger árad itt? Óriás Budapest. (Zúg. És süllyed Magyarország egy csöndes ország süllyed)* lármáz s túl egy ország süllyed Én itt fekszem zátonyon szédülök zord szoba a zátonyom fojtó kéz az arcomon szobámban egy nagy madár Ottkünn nyögnek és epednek Ki kellene menni már menni már tenni már Szobámban egy nagy madár nekiröpül a lámpának és a lámpa imbolyog fény forog ott künn ezer éhes részeg tántorog Hol vannak a doktorok? Jönnek tán majd óriás doktorok Babits az eredeti kéziratban kihúzta ezt a két sort
