Irodalmi Szemle, 1974

1974/1 - Tőzsér Árpád: Vissza önmagunkhoz

az egész kort lázba hozhatja. Mint ahogy Herderen, Petőfin, Adyn, Illyéseken, Bartókon, vagy akár Picassón keresztül már nem egyszer lázba is hozta.

Engedjük hát, sőt vigyük oda mindenkihez, nem lehet tudni, hogy kiből, kikből pattant ki új eszmét, ki által mond az elidegenedéssel s a természet öngyilkosságának a gondolatával küzdő atomkori ember számára is megszívlelendőt. Mert Herder népdalkultusza tkp. Rousseau „Vissza a természethez!” jelszavának a jegyében fogant, Petőfi és a 20. századi népiek „csak” a realizmust tanulták el a népköltészettől, Ady a szimbolista képalkotást, Picassót az afrikai fétisek elképesztő absztrakciókra csábították, s Bartók „a népek testvérré válásának eszményét” (Bartók szavai!) szolgálta népi ihletésű zenéjével. Számunkra a népköltészet egyszerre, egyidőben kell jelentse mindezt s még többet.

A „többről” egyelőre még keveset tudunk, de tudjuk, sejtjük, hogy a részterületek után a népköltészet egésze, teljessége van soron. S ha ennek a „teljességnek” valóban a közösség és a természet a lényegi meghatározói, akkor ez nagyjából jelzi a „többhöz” való utat is: a közelebb a népdalhoz! nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint any- nyit, hogy közelebb a közösséghez és a természethez!

S nekünk itt, Közép-Európában ezért a közösségért s ezért a természetért nem kell Herderék módjára „leereszkednünk” a néphez, s nem kell új Picassokként Afrikába mennünk: mi ezt a közösséget és természetet mint apáink-anyáink létformáját még magunkban hordjuk. Számunkra a közelebb a népdalhoz! jelszó tehát egyszerűen csak ennyi: Vissza népi önmagunkhoz!

Répatisztítás (olaj) 1959