Irodalmi Szemle, 1974

1974/4 - Szabó Béla: Menyasszony (Részletek a színjátékból)

Idegen: (feléje nyújtja a karját) Na, gyere közelebb.

Emma: (közeledik) És nem fogsz bántani?

Idegen: (magához öleli) Ugyan ... na most csókolj meg szépen.

Emma: (zavarban) Nem, nem... most nem tudok.

Idegen: Félsz tőlem?

Emma: Nem félek.

Idegen: Hisz az egész tested remeg.

Emma: Csak a szívem remeg. (Szívére teszi a kezét) Ügy ver, úgy kalapál, mintha óvna ... mintha figyelmeztetne.

Idegen: (fejét Emma mellére hajtja) Na... még most is figyelmeztet?

Emma: (simogatja a haját) Nem, most már nem.

Idegen: Na látod ... nem kell félned . .. egyszer úgyis át kell esned rajta.

Emma: Nem akarok átesni. .. Szeretném, ha örökké így maradna, ahogy most van. Ügy érzem most magam, mint egy menyasszony. Ne nevess ki engem, de neked bevallom, csak azért akarok férjhez menni, hogy egyszer menyasszony is legyek. A menyasszony olyan, mint egy földreszállt angyal. Teste, lelke tele van szerelemmel, áldással és ajándékkal. Érted te, hogy mire gondolok?

Idegen: Hogyne érteném, hisz hallgatom én a szíved dobogását, úgy ver, mintha beszélni tudna, mintha énekelne. Gyere, bújj közelebb hozzám. (A karjaiba vonja, és csókolja az arcát) Na, most csókolj meg szépen.

Emma: (megcsókolja) Tudnál te engem igazán szeretni?

Idegen: Hisz szeretlek.

Emma: Én téged jobban szeretlek. Már akkor szerettelek, mikor még nem is láttalak. Tudtam, hogy valaki jönni fog, akinek én valamit adhatok. Most, hogy végre eljöttél és itt vagy mellettem, olyan zavarban vagyok. A szívem úgy bukdácsol az örömtől, mintha részeg volna. Nézem a te szemeidet és arcodat, és azt kérdem az Oristentől, nem tévedek-e?

Idegen: Ha igazán szeretnél, több bizalommal lennél hozzám.

Emma: Bizalommal vagyok hozzád. Hisz azt sem kérdem tőled, ki vagy, mi vagy, honnan jöttél, merre mész és mikor jösz vissza hozzám.

Idegen: Mivel bizonyítsam be néked, hogy szeretlek?

Emma: Majd kiderül.

Idegen: Vidámnak kéne lenned és te szomorú vagy.

Emma: Olyan szomorú vagyok, hogy sírni tudnék keservemben. (Sir)

Idegen: (csókokkal borítja el) Hisz melletted vagyok, nézd az összes könnyeidet felszárítom. (Csókolja).

Emma: így ... így csókolj és ölelj... életem megtelik örömmel és dallal, csókolj ... most már mindörökre úgyis hozzád tartozom, lassan azt is elfelejtem, hogy valaha szegény voltam.

Idegen: És most szépen levetem rólad ünnepi ruhádat, így, lassan kigombolom, hogy közelebb férkőzhessek szívedhez.

Emma: Közelebb már nem férkőzhetsz hozzám.

Idegen: De én így szeretném.

Emma: Várj! (a petróleumlámpát lecsavarja és a félhomályban levetkőzik, aztán az ágy elé térdel és fennhangon imádkozik) Én Uram Istenem, elmúlt már ez a nap is, és én egy lépéssel közelebb jutottam hozzád. Kérlek, őrizd meg testemet, telkemet, ahogy őrizted eddig. Szegény vagyok, árva vagyok, nem adtál nékem sem anyát, sem vagyont, engedd meg hát, hogy szívem szerint szerethessek. Engedd meg, hogy ’ én is menyasszony legyek, mint más lány, akinek szíve tele van örömmel, fénnyel és szerelemmel. (Feláll, a fiú ágyához lép lassan, tétován, majd föléje hajlik) Alszik szegény, milyen szép így, szőke és göndör a haja, mint bárányka szőre és homloka is sápadtan fehér. Mi lenne, ha most megcsókolnám? (Ráhajlik és megcsókolja, abban a pillanatban az Idegen karjai Emma testére fonódnak és az ágyba rántják. Egy csillogó aranyfüggöny ereszkedik le hirtelen, halvány, változó, egymásba olvadó színek töltik be a színpadot halk zenétől kísérve, amely a színek tónusával egyre erősödik, majd hirtelen egy arany-villanással ér véget a közjáték, az aranyfüggöny újra felemelkedik és a szürke színből újra kiválnak a viskó szög-