Irodalmi Szemle, 1974

1974/1 - Koncsol László: Elemző ajánlás (Varga Imre kötetéhez)

Tömött izzó kévék — egybekötve —: a képek, a zene A szikár — hideg — való a réseken átdereng Csontgúlák, koponyák: számtalan csont-kepe a hályogos hold, a behomályiott — fönn —: mereng

Olvassuk el a két strófát a kiemelt Jelzőkkel és azok nélkül is, s látni fogjuk, hogy az ötödik, részben a hatodik sort kivéve mennyire periférikus az, amit a különben érzékletes jelzők hozzásugallnak a többi szóval kifejezett folyamatokhoz. Járulékos, kiegészítő a jelzők szerepe — a lényeg a szimbolikus tárgyi elemek leltára és az igékkel kifejezett akciók. Aktív, dinamikus ez a világ. — Az itt a döntő, s ezt újra hangsúlyoznunk kell, hogy bent, ifjú költőnk tudatában, az ő lelkében történt valami fontos, ott nyílt és tágult ki a világ, ott gazdagodott olyan készségekkel, hogy tárgyakat, fogalmakat és folyamatokat befogadjon és kisugározzon. Ez minden különbség lényege költő és költő között: a külső valóság azonos — végtelen — gazdagságából ki-ki a saját belső dimenzióiba merít.

Olvassuk el figyelmesen az Adam Clark 1848-ban című verset, forradalomnak és ellen- forradalomnak, építésnek és rombolásnak, életnek és halálnak ezt a szuggesztív vízióját: mennyire merész, ahogy jelképi elemeket riportszerű realizmussal váltogat, vagy ahogy egy félbemaradt híd körül egy földrész apokalipszisa fölörvénylik. Milyen találó már az első szó: nem halál —, nem ördög —, hanem „Sátán-koponya” .. . S a merész expresszi- vitással elnyesett szó: nem domborulata, hanem „borulata” a pusztulást szülő sátán- agyvelőnek. Ereznünk kell ennek a kialakulóban levő nyelvnek már itt is kétségtelen erejét.

Olvassuk el A tűzbögölyt: a terjedelmesebb, valószínűleg irodalmi színpadra Is szánt kompozíció szenvedélyét — talán fölösleges is mondanunk, s csak félve írjuk le, nehogy a fogalom megkopjék: elkötelezett indulatát — a vers dús, minden érzékünket megmozgató képei és nyelve hitelesítik:

„egy verem alján nyakig a mészben

és haj és szakáll tiizeitől a tüdőm lobog

káka mocsarak lombok kereteiben lángol homlokom

dörömbölnek dobognak jönnek a gerillák

arcuk két tenyérnyi tavában a nézés vizirózsája ring ...”

E' kell olvasnunk látomásait, a szabad- és prózaverseket; a repülő tűzmadár vízióját a K’iózanodás kontrasztjával (Látomás 971 március 3-án), a látomásos prózaverseket, nrnt az Egy eseménytelen nap, a Mítosz, A tudat színeinek vijjogása; a zárt-nyílt ellentétet a szerelem aktusára s alighanem a szellemi teremtésre is értelmező Teremtődni, teremteni címűt, általában a költői műhelyvallomásokat, mint a Fatörzs az égben című prózavers (bár ezt a szöveget a mítoszok hímnemű ege és nőnemű földje, a költészet m’nt nemzés, a fatörzs phallikus képzete más jelentéskörökbe is bekapcsolja). Végül a Crusoe-versek elvont-bölcselkedő, helyenként groteszk és önironikus vallomásos világát is érdemes megismernünk. Ki ne hallotta volna Robinson Crusoe történetét? Nyugtalan vér, első elszakadások az otthontól, kalandok, hajótörések, aztán maga a Nagy Hajótörés, zárt sziget, ruhátlanul és fegyvertelenül, a világ — az élet — második birtokbavétele a szigeten, hazatérés — csupa jelképi lehetőség, csupa analógia minden emberi sorsban. Szüntelen harc, életre-halálra. Valami mindig szorongat, fogva tart, bezár, mint az embert általában is: hol egy kontinens, hol egy sziget, hol maga a föld

— de Crusoe minden kört kinyit. Mint nagy elődje, a görög Odüsszeusz, mint a hús-vér Kolumbusz és a szintén hús-vér Gagarin — mint annyi nagyszerű európai.

Adott a n^elv, adott a saját anyag: a formát kell még megtalálnia Varga Imrének; valószínű, hogy ettől függ, lesz-e művészetének méltó folytatása. Mivel minden egyéb alapelem jelen van első könyvében, s biztos formaérzékét már most úgyszólván versről