Irodalmi Szemle, 1974

1974/3 - FIGYELŐ - Tolvaj Bertalan: Sütő András: Istenek és falovacskák

— Mit tartasz egy nemzetiségi író magatartásában negatívumnak?

— A feledékenységet. A memória konjunkturális zavarait.

— Vagyis?

— Vagyis, amikor valaki elfelejti: anyjától a nyelvet nem játszadozás végett kapta, hogy majd azután az anyja sírjon helyette.

„Az írás: közösségi küldetés” — mondja írónk Tamásiról szólva, s emlékeztet arra az örömre, mikor Tamási Áront (Sütő útjának egyik egyengetőjét) megismerte, aki az irodalomból visszafelé: a valóságba vezette a kezdő írót: „az otthonteremtés cselekvő érzésével a szülőföld forrásai felé.” És két évtizeddel később ugyancsak Tamásival összefüggésben fogalmazza meg az írás értelmét: „Az egyetemes létben egy

sajátos nemzetiségi lét boltozatainak fenntartó szolgálata.” Igaz, ehhez nem elegendő bizonyos fokú mesterségbeli jártasság, hanem az Illyés által meghatározott követelmény: az kell hozzá, „ami már a somogyi kanászostor méltó megfaragásához: tehetség és jellem.” Akiben ez a kettő megvan, az képes csupán olyan írói magatartásra, amelyet Sütő nagyon egyértelműen így tömörít: „Ügy cselekedjünk, hogy megmaradjunk.”

Ez viszont nemcsak józan reálpolitikusi magatartást követel mindenkitől a jelenben és a jövőben, hanem okulási képességet is — a múltból. Vagyis: úgy kell előre néznünk, hogy közben múltunk nagy példái se homályosodjanak el. „Havasi emberek megfigyelése — írja Sütő a Nagyenyedi fügevirágban —, miszerint a viharban eltévelyedettek akkor kerülnek végveszélybe, ha már hátrafelé sem tájékozódhatnak, mert lábuk nyomát a hó befújta.” Balogh Edgár hatvanöt évét emlegetve így viszi tovább ezt a gondolatot: „Nők letagadhatják, szükség esetén el is felejthetik — átfesthetik — a múltjukat, a népek sohasem.” Ezért tartja nélkülözhetetlennek, hogy íróink-költőink is rendszeresen szippantsanak a nemzeti múltból: „Ha minden valamirevaló írónk elszegődne bojtárnak egy-egy klasszikusunk mellé: szolgálatát a nép bizony meghálálná.” Mi más ez, mint a Fábry Zoltán-íéle intés: „Ma hagyomány nélkül élni: gyökértelenséget jelent,

elsodródást, megfutást és beolvadást. Ma a múlt erkölcsi öröké tanít, véd és biztat

__

N

yelvhűségre és emberséggerincre vagyunk kötelezve mindenképpen.”

Ez a Fábry-gondolat már átvezet bennünket Sütő András nyelvhűség éh ez, amely az Anyám könnyű álmot ígér-ben mutatkozott meg különleges erővel, de tovább él a Rigó és apostol ban s az Istenek és falovacskákban is. Sütő stílusára, nyelvi e- remtő erejére alig van példa Tamási óta az erdélyi magyar irodalomban. Szavainak, szókapcsolatainak, stilisztikai szerkezeteinek az alapjelentésen túlmutató, abból kisugárzó áttett jelentései olyan fogalomsűrítést és gondolati tömörséget hoznak létre, hogy az olvasó áthevül, s ritkán tapasztalt érzelmi-értelmi töltéssel gazdagodik.

Hogy mennyire tudatosan vallja az édes anyanyelv ápolásának szükségességét, ehhez szinte teljes terjedelmében idéznem kellene Mondd! című reflexióját, amely a kolozsvári állami magyar színház fennállása 175. évfordulója alkalmából buggyant ki az íróból. Mivel azonban ez a terjedelme miatt képtelenség, máshova lapozok bizonyításért: „Olyan körülmények között, amikor — Arannyal szólva — a magyar nyelvre minden nyelv hat, kivéve a magyart —, úgy hiszem, közös gondunk lehet a stílus” — mondja Huszár Sándorral beszélgetve. És az író tartja is magát ehhez — rendületlenül.

Akárcsak Tamási, Sütő is sikeresen és szervesen építi be nyelvezetébe a népi kifejezéseket, a székely észjárás ragyogó fordulatait: „Más a kotta, s más a hang.” „Minden madár úgy énekel, ahogy a csőre áll.” „Egy arannyal megrakott szamár a legmeredekebb várat is beveszi.” De saját maga is szüntelenül alkot a néplélek sugallta, újabb keletű igazságokat: „Az írót nem bottal: íróval a leghatásosabb agyoncsapni.” „Az sosem megoldás, ha egymás hátán vágunk lépcsőt az emelkedéshez.” „Az irodalom felhangolásához senki sem sajátíthatja ki magának az abszolút hangmagasságot.” „Az alattvalók lehelete, mint minden közelség: fertőz. Ha nem egyébbel: egy rossz sugallattal, tévelygő gondolattal.” „Az idő kétségtelenül azoknak kedvez, akiknek elméjét-fülét benőtte a bozót.” „Történész háryjánosokra mai napig is tüsszentenünk kell egyet- egyet.”

Érdemes kiemelnünk az Istenek és falovacskák néhány újszerű szókapcsolatát, amelyek mindegyike súlyos mondanivalót rejt: szellemi vámtisztek, napidíjas forradalmárok, szellemi idénymunkások, hiba-tetvészkedés, mindig futásra kész helybenmarasztalók, a sápadt becsvágy rikácsolása, gatyamadzagig öndeheroizáltak, puhánytestűek, heted276