Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - JEGYZET - Vörösmarty Géza: A szabadságharc pozsonyi vértanúi
a szabadságharc pozsonyi vértanúi Az 1948-as forradalom híre és sikere bizalmat, reményt öntött Európa nemzeteinek csüggedt fiaiba. A forradalom vihara végigvonult az egész kontinensen; ennek nyomán lángolt fel a magyar szabadságharc is. A túlerő azonban kicsavarta a fegyvert a nép kezéből, s Világos után a honvédség szétoszlott, az országban temetői csend honolt, az alkotmányos szabadságot sárba tiporták. A kamarilla bosszúért lihegett. Ennek végrehajtásához azonban megfelelő ember kellett. Találtak is egyet Haynau báró személyében, aki már Bresciában megmutatta „képességeit”. Mihelyt a szabadságharc véget ért, azonnal hozzákezdett hóhéri munkájához. Arad volt a leggyászosabb vesztőhely, de e téren Pozsony sem maradt el, itt is ugyanannyi — tizenhárom — mártír áldozta életét a haza önállóságáért és függetlenségéért folytatott küzdelemben. Aradon a tizenhármat egyszerre, egy napon végezték ki, Pozsonyban viszont hét hónapig működött a vérbíróság. Január 18-án hozták az első ítéletet Dressier Dániel színházi súgó ellen. A cs. és kir. vizsgálóbizottság felségsértés bűntettében, a kormány elleni szóbeli izgatás és lázítás útján elkövetett zendülésben találta bűnösnek, s a rögtönítélő bíróság kötél általi halállal sújtotta. A katonai főparancsnokság „kegyelemből” főbelövésre változtatta az ítéletet, s azt 1849. január 18-án végre is hajtották. A második áldozat Baldini János, az olasz eredetű vasúti mérnök, a forradalom alatti honvéd-főhadnagy volt. A vizsgálóbizottság a Ceccopieri gróf nevét viselő 23. sz. cs. és kir. gyalogezred olasz legénységének „hűtlenségre való csábítása” miatt, továbbá azért, mert maga is „konokul részt vett a fegyveres fölkelésben”, kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet felsőbb helyről főbelövésre változtatták, s március 27-én hajtották végre. A harmadik vértanú a lévai Barta József megyei hajdú volt. A statáriális törvényszék „a fegyveres zendülésben, a verebélyi sóhivatali pénztár kirablásában és nyilvános erőszakban való részvételének” bűntette miatt ítélte halálra. Mártírságának napja március 30-a. Petőcz Györgyöt, Pozsony vármegye másodalispánját a következőkkel vádolták: „Petőcz György a fennálló jogszabályok értelmében az árulásban való tényleges részvétele miatt e hó 23-án hozott ítélettel alispáni állásából elmozdíttatott, összes vagyona pedig egyelőre, a kártalanítási összeg megállapításáig zárlat alá helyeztetett, mely a cs. és kir. vizsgálóbizottsági ítélet a kötél által való halálbüntetésnek agyonlövésre történt megváltoztatásával erősítést nyervén, a mai napon végrehajtatott.” Az ítéletet május 24-én a pozsonyi vár délnyugati tornya, az ún. Koronatorony alatt hajtották végre. Petőcz férfias bátorsággal lépett a vesztőhelyre, ahová elkísérte Molnár nevű tisztihajdúja. Amikor Molnár bekötötte az elítélt szemét, az a fülébe súgta: „Mondd meg az uraknak, hogy ne féljenek — senkit sem mártottam be. És mondd meg családomnak, hogy mint férfi haltam meg.” Ezek voltak az utolsó szavai. Holttestét másnap éjjel a katonai temetőben ásták el. Évek múlva, amikor exhumálni akarta a család, sírját nem tudták megtalálni, s így szándékukról letettek. Az ötödik vértanúról, a május 31-én kivégzett Nimnichter János péklegényről csupán annyi ismeretes, amit a halálos ítéletről szóló jegyzőkönyvben olvashatunk. A bűnvádi tényállás szerint a tanúk rábizonyították, hogy a Civillrat-ulánusok két tizedesét hitegetéssel és fondorlattal hűtlenségre és a lázadókhoz való pártolásra csábította. Emiatt vesztette életét, május 31-én felakasztották. A pozsonyi börtönben két honvéd várta sorsa beteljesülését. Az egyik báró Med- nyánszky László őrnagy, a másik Gruber Fülöp tüzérhadnagy. Az ítélet indokolása szerint Mednyánszky valamennyi haditanács alkalmával Lipótvár átadása ellen szavazott. Mikor a lipőtvári őrség 1849. február 2-án megadja magát, indulatosan a kardjára csap: „Nem adom meg magamat!” A megszállók lefegyverzik, s erős őrizet alatt Pozsonyba 268
