Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Mészáros Károly: Egy nap, amikor havazott
Mészáros Károly ejy nap, amikor havazott Az ágyból csak azt látta, hogy a szomszédék háza tetején megint több a hó. Az éjjel havazott. Talán még most is havazik. Szeretett volna megbizonyosodni efelől, de ne» volt kedve felkelni. _ A szobában meleg volt, az anyja jó korán begyújtott. Összehúzott szemmel figyelte hajnalban, amint óvatosan kotorta a hamut, nehogy zajt csapjon. Akkor ő már régen nem aludt, a mennyezetet bámulta, de nem akarta megbántani az anyját és inkább úgy tett, mintha aludna. Hol lehet most az anyja? Fülelt. A konyhából semmi neszt nem hallott. Biztosan hátul van, a tyúkoknál. Nem, nem, azokat korábban kiereszti... Talán a boltba ment. Már évek óta, minden reggel elballag a boltba, maga után húzza a kárét, vagy ilyenkor, ha már elég nagy a hó, a szánkót. A dereka elzsibbadt. At kellene fordulni. Mégse mozdította a törzsét. Egy idő múlva fejét hátrahajtva elaludt. A kapu nyitódására ébredt. Az anyja érkezett meg. Feltámaszkodott, hogy láthassa, amikor elmegy az ablak alatt. Néhány percig mereven figyelt, de nem látott semmit. Mégsem az anyja? Talán a szomszédba mehetett valaki? Kihúzta lábát az ágy szélére, a mankókat a hóna alá fogta és az ablakhoz ugrált. Kilesett. Az anyja ott állt a kitárt kapuban, a lába mellett a szánkó, és Katicával, a szomsze- dék lányával beszélgetett. A lány kezében háló kenyérrel és tejjel. Az anyja mellett ta- pogott a hóban, látszott, hogy mehetnékje van, de az asszony csak nem akarta abbahagyni a beszédet. Nézte a lányt a kapuban. Tavaly még egészen kislány volt, átjárt hozzájuk, leült melléje az ágyra és fecsegett az iskoláról, meg mindenről. Most pedig már nagylány, copfja hosszú, derékig érő, tompora gömbölyű, s már nem annyira kedves hozzá, mint azelőtt... Nyomorék lábára gondolt és elöntötte a keserűség. Rápillantott laposan az anyjára és a lányra, majd visszaugrált a helyére. A mankókat a szekrényhez támasztotta és végignyúlt az ágyon. Az anyja csak később jött be hozzá. — Reggelit hoztam — mondta. — Egyél csak. ^ Az ablakhoz lépett és elhúzta a függönyt. Tibor hunyorgott. Most már fekve is látta, hogy nagy pelyhekben hull a hó. — Felöltözöl ma? — kérdezte az anyja. — Fel hát! — mondta ingerülten. Mindennap ugyanaz a kérdés, ugyanaz a válasz. Nem szereti az öltöztetést, védekezik ellene. Gyűlöli a tehetetlenséget, de ez mit sem segít. Lassan beletörődik. Az anyja odaviszi a ruhát, felülteti, felhúzza béna lábára a nadrágot, cipőt ad rá. A hosszú évek gyakorlata meglátszott az öltöztetésben. Néhány perc múlva már az asztalnál ült és szürcsölte a tejet. Mankóit az asztalhoz támasztotta. Anyja kiment a konyhába. Tulajdonképpen nem tudja, miért öltözik fel minden reggel. Csak a konyhába mehet, a pipafüstbe és a krumplibűzbe. Az apja bizonyára most is a díványon ül bárány233
