Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Duba Gyula: Kiárusítás délelőtt
Duba Gyula kiáriiKÍláw délelőtt Hősünk felvette a télikabátját, kucsmáját a fejébe nyomta és távozott a hivatalból. Az utcára lépve hópelyhek hulltak az orrára, s ő megkönnyebbülten elmosolyodott. Felnézett a szürke égre, a homlokán havas esőcseppek koppantak, és a nedves hidegtől könnybelábadt a szeme. Latyakos, piszkos hóban indult el a vén ószeres üzlete felé. Rövid idő múlva letért a járdáról és átvágott az úttesten, kereste a mellékutcákat, ahol kevesebb a járókelő. Az egymást váltó fények előtt, az útkereszteződéseken áthöm- pölygő tömeg szélén sodródott, mint akit a véletlen és a céltalanság mozgat. Kerülte az embereket. Magába merülve ment, ösztönösen érzékelve a külvilágot. A gondolatait szabadjára engedte, ami annyit jelentett, hogy igazában nem gondolt semmire. Olyan lehetett a tudata, mint a bekapcsolt televíziókészülék képernyője, amikor az adóállomás nem sugároz műsort és az ernyőn halkan percegő pontocskák serege vibrál egyenletesen. Szeretett a városban csatangolni, mert a körülötte hömpölygő tömegben egyedül érezte magát. Néha, amikor belefáradt munkájába és gondjaiba, szüksége volt arra, hogy elvegyüljön a sokaságban és kerülje ismerőseit. Nemsokára az apó üzlete elé ért. Meg kell jegyeznem, hogy hősünk romantikus lélek volt és kedvelte a ritka, a rendkívüli embereket, az önmagukat túlélt alakokat, az utolsó mohikánokat, régi korok máig élő képviselőit. Az apó ilyesféle utolsó mohikán volt, üzlete a mi precíz, tömegtermelő, futószalagos korunkban figyelmet érdemlő szenzáció. Több ennél; oázis. Menedékhely és idegszanatórium. A kirakatszekrényből papírtábla hirdette az utcának a tényállást; „Felszámolás miatt végeladás.” A tábla évek óta ott sárgult a kirakatban, az apó kiárusította az üzletet. Olcsó áron herdálta el annak a boltnak a kincseit, amelyet ő legszívesebben állami pénzen megvásároltatott volna és meghagy múzeumnak, egyebek között azért, mert a gyerekkora padlására emlékeztette. A kirakatszekrény mellett keskeny üvegezett ajtó. Befelé nyílik, s ahogy a belépő kinyitja, az ajtó szinte azonnyomban nekiütődik valaminek, így a vevő kénytelen a szűk ajtórésen bebújni. Vevőt mondtam? Talán pontosabb így; a látogató. Mert mi mást lehet itt vásárolni, merül fel a kérdés a belépő emberben, mint ócskavasat, repedt porcelánt, csorba kristálypoharat vagy kicsorbult vázát? Talán törött karú gyertyatartót? Fekete fakeresztet, bronzkrisztussal? A bejárat mellett balra egy zsámolyon, papírdobozokban barna bakelitkarikák, rézfoglalatok és különféle lámpaernyők hevernek. Beljebb két üveg ajtajú szekrény nyitott fiókjaiban rengeteg csavar, csatt és szelep, menetes foglalatok, bronzcsatlakozók és rugók, tetejükben egy hiányos körzőkészlet és néhány porcelánfigura. A földön huzalok, dróttekercsek és kerékpárláncok. A mennyezeten lécekből eszkábált rácsos szerkezet lóg, csillárok csüngnek le róla, mint alvó denevérek, porlepetten, mozdulatlanul: több- karúak, kristálymütyürkések, poroelánhasúak, fodros üvegernyősek. A fal mellett limlommal teli ládák és üres képkeretek állnak. A falakon néhány olajfestmény, akvareli és bekeretezett K.u.K tüzéri elbocsátólevél lóg. Egy díszes szárnyaslámpa mögött csú- esostetejű, üvegajtajú falióra sárga ingája leng szabályosan, egyetlen mozgó tárgy a lomok között. Az óra testén hasadás látszik, de az időt pontosan és fáradhatatlanul 19 7
