Irodalmi Szemle, 1974
1974/2 - FIGYELŐ - Zsilka Tibor: A lengyel irodalomtudomány antológiája (Slovo, význam, dielo Slovenský spisovateľ 1972, 530 old.)
a lengyel irodalomtudomány antológiája (Slovo, význam, dielo, Slovenský spisovateľ 1972, 530 old.) Mindenki, aki ismeri valamelyest a lengyel irodalomtudomány színvonalát és értékeit, tisztában van azzal, hogy mind a csehszlovák, mind a magyar irodalomkutatás számos részdiszciplinában, és egy-egy kérdéskomplexum tisztázásában kissé lemaradva áll mögötte. Ami a csehszlovák irodalomtudomány eredményeit és sikereit illeti, köztudomású, hogy ezeket kisebb-nagyobb mértékben a strukturalizmus determinálta. Ennek következtében rendszeres ugyan, de korántsem teljes és tökéletes. Egyik legnagyobb gyengéje a szociológiai aspektus csaknem teljes hiánya a kutatásban. A magyar irodalomtudomány, bár nem nélkülözi a szociológiai beállítottságú kutatásokat, hiányzik belőle ellenben a rendszeresség és sok esetben az eredetiség is. A lengyel irodalomtudomány éppen azt példázza, hogy az irodalomkutatás olykor több eredményt mutathat fel, ha a lingvisztikái precizitást, sőt szőrszál- hasogatást a szociológiai „oldottság“ és hézagosság cseréli fel. Sok újat és eredetit lehet mondani abban az esetben, ha az irodalomtudomány a nemzeti irodalom kutatására alapozva igyekszik feltárni az irodalom általános törvény- szerűségeit, sajátosságait. Mindehhez azonban tradíciók szükségesek, olyan hagyományok, amelyekre a későbbi kutatások épülhetnek. Ilyen esetben a kontinuitás nem puszta frázis, hanem az elmélet folyamatos továbbfejlődése és diakronikus egymásbafonódása. S ebben a szerencsés helyzetben van a lengyel irodalomtudomány! Az antológia, amely 24 szerző egy- egy tanulmányát tartalmazza, időrendi szerkezetű. A bevezető után Kazimierz Wóycicki tanulmánya indítja a kötetet, s az utolsó szerző Edward Balcerzan. A kötet felét az immár klasszikusoknak számító irodalom-tudósok töltik be: Kazimierz Wóycicki, Zygmunt Lempicki, Stanislav Ryszard Standé, Juliusz Kleiner, Roman Ingarden, Manfred Kridl, Stefan Czarnowski, Franciszek Siedlecki, Ignacy Fik, Kazimierz Budzyk, Stefania Skwarczyňska, Konrad Górski. A szerzők közül a legismertebb Roman Ingarden, aki a fenomenológiai iskola legmarkánsabb egyéniségének számít az irodalomtudományban világviszonylatban is. Irodalomelméleti felfogása nálunk is, másutt is jól ismert, azért tanulmánya nem annyira informatív jelentőségű, inkább csak teljessé teszi a kötetet, s a szerzőről alkotott képet. Az első szerző, aki a gyűjteményben felkelti a figyelmünket — Konrad Górski. Az irodalmi allúzióról szóló tanulmánya azzal a jelenséggel foglalkozik, amikor egy korábbi mű hat a későbbi műalkotás létrejöttére. Végső fokon annak a folyamatnak a tudományos feldolgozásáról van szó, amelyre egy helyütt Weöres Sándor is figyelmeztet ekképpen: „A műélvezet, a hatás gyakori ihlető — ezt sokkal több poéta tudja, mint amennyi elismeri“ (Weöres Sándor: A vers születése, Egybegyűjtött írások, 1970: 227). Górski kétféle irodalmi allúziót különböztet meg: közvetlen és közvetett allúziót. A közvetlen allúzió az, amikor a mű valamilyen módon utal az ihletet előidéző vagy befolyásoló alkotásra: a Hamlet-téma számtalan új feldolgozása; Bertold Brecht „Svejk a II. világháborúban“ című drámája, és így tovább. A közvetett allúzió akkor áll fenn, ha két szöveg között alig-alig lehet felfedezni az összefüggést. A szerző a plágiumot is ide sorolja. A drámaelmélettel Irene Slawiňska tanulmánya foglalkozik. A drámaelemzés alapkövetelménye Slawiňska szerint annak a végső egységnek és benne az egyes elemek funkciójának a megfejtése, amelyeket a mű vezérgondolata határoz meg. Stefan Zólkiewski az irodalomszociológia kérdéseiről írott tanulmányával szerepel a kötetben. A szerző nemegyszer hivatkozik Lukács Györgyre is. Zőlkiews- ki helyesnek tartja az irodalommal kapcsolatban használni a másodlagos szemantikai rendszer kifejezést, amely a természetes nyelv bázisán épül fel, de föléje emelkedik, jelentéstanilag mintegy önállósul. Szemiotika! elemzéssel szerinte rekonstruálni lehet egy-egy író, mű vagy művek szemantikai modelljét. Zólkiewski a szemiotikáról általános következtetéseket is levon. Például: a kultúra modellje ideológiai modell is egyúttal. Érdemes arra is felfigyelni, hogy
