Irodalmi Szemle, 1974
1974/2 - Urr Ida: Két vers
Urr Ida képek egy bogárszárnyban Hogy mit látok egy bogárszárnyban az tisztán pszichológia ha hegyek völgyek jönnek felém vagy tó vize loccsan a rostban és több színt látok egyre jobban az jellemem új fordulatát elvont jelzőkkel magyarázza és lehet hogy a szárnyban egyszer megjelenik egy pici nyárfa fejét nyújtja törzsét rázva különös a képek száma és minden tudós magyarázza; a látomás pedig elindul véghetetlen állomásra pontok vesszők porzók fürtök csillannak fel pupillámban mást látok ha forró nyár van és mást a menekülő szárnyban az izgalomra összefutnak folyók völgyek dombok bokrok én egyet látok egy kis pontot mely lüktet mintha látna engem s visszanéz szörnyű rettenetben a fényrács mágiája A hold Iába nem ér szobámig, csak arcának sárga mézéből fut a réseken át a fény, kérdem, nem járt itt Fáraó? ruhája fényes volt, szatén, de én a csíkos lángot nézem, nem tudom ki jár merre most, s a fákban szám szerint a rost mennyi lehet, nem keresem, futok lángra gyúlt kereken, a fény gőzébe olvadok, együtt párolgunk, sistereg a világ sziromrendszere, egy éjszaka meséje ez, melyben az árny is lengene, ha engedné a sárga fény, de elől hátul fogva tart, s a kénszin udvar közepén hálómba rántom azt a színt, s befestem vele versemet, a fényrács minden soromat aláhúzza, fontos lehet nekem, neki, mindenkinek; e holdból szőtt sárga sínek zenéje mellett születnek a majdankori indulók a fényrács vibrál, teát szűr, kávét forral a réseken, halkan dobol a fénydobon dobverője, az értelem, a rím és ritmus pillangó, mely a csíkokból szerteszáll, táncot járnak a nagybetűk a kisbetűk, és áll a bál.
