Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Grendel Lajos: Légszomj

delmesség alatt, persze a megfelelő időpontban és azzal a számonkérő nyomatékkai, ahogy az ilyen esetekben szokásos. A fiú meggyógyult, elmúlt a láza, elmúlt a köhögése, visszatért minden a régi kerékvágásba, csak a verekedést nem felejtette el többé. Napjában többször is eszébe jutott, és szégyen mardosta miatta. Félt, hogy Drahoš talán sohasem bocsátja meg a durvaságát, s akkor tényleg egyedül marad. Két tűz közé került, s úgy érezte, bármit is tesz, gyalázatos merényletet követett el, amelyre nincsen mentség. Sajnálta a viselkedését, sajnálta Drahošt, s úgy döntött, most az egyszer rábízza magát. Ha kidobják, rendben van, kész elfogadni. Anya azonban lecsapott rá, ellentmondást nem tűrő, goromba határozottsággal:

— Nem akarom, hogy barátkozz vele.

— Én akarok vele barátkozni, nem te — mondta a fiú.

— Apádnak mást ígértél.

— Ez az — mondta a fiú. — Mást.

Drahošéknál a fiú boldog megkönnyebbüléssel hajolt a játék fölé. Most először csodálta őszintén Drahošt, aki nemcsak hogy szemrehányást nem tett neki, de valószínű, hogy az anyjának sem szólt egy árva szót sem a verekedésről. Mintha játéknak tekintette volna ezt is, vagy egy bolond, egy kiszámíthatatlan bolond szeszélyének, akire mert bolond, botorság megharagudni. A fiú örömét az sem rontotta el, hogy a következő pillanatban megjelent anya, s Drahoš anyjának a fülébe súgott valamit. — Haza kell jönnöd, kisfiam — mondta szokatlanul nyájasan. — Beteg vagy még, s a barátod meg elkapja tőled. — Azzal jó erősen megmarkolta a csuklóját, hazavitte őt, és bezárta a szobába. Kulcsra zárta az ajtót, de ezen a fiú csak nevetett. Felkapta az ágy mellől apa papucsát, és utána kiáltott anyának: — Ha nem eresztesz ki rögtön, összetöröm a tükrösszekrényt. — Csak rajta — kiabálta vissza anya. — Törd össze. — De én tényleg összetöröm. — Azt próbáld csak meg. — Nem mondom még egyszer. — Ne is mondd.

— Nem is mondom. — Azzal a fiú meglendítette a karját, s teljes erejével a szekrény üvegéhez vágta a papucsot. Másodszorra az üveg megrepedt, harmadszorra összezúzódott a padlón, meg az a két dísztelen, fordított harang alakú borospohár is a készletből, ahová a papucs zuhant. Anya paprikavörös arccal tört be a szobába, készen arra, hogy ott, helyben megfojtsa őt. A fiú a kővé dermedt nagyanya mellett kirohant az udvarra, és egy lépést sem tett befelé, amíg meg nem ígérték neki, hogy nem esik bán- tódása az üvegzúzás miatt. Anya ugyan hiába is ígérte volna, neki már nem hitt. Nagyanyának azonban igen. Nagyanyával tudta, hányadán áll, ő állta a szavát. Amikor sötétedéskor apa hazajött, anyának első dolga az volt, hogy elújságolja az ő állítólagos komiszságát, és azt is hozzátette, hogy nem jó, ha egy gyerek ilyen hajthatatlan. Apa 4 azonban más. Sohasem indul fel annyira, hogy elveszítse az önuralmát. A fiú soha egy hangosabb, erőszakosabb szót nem hallott a szájából.

— Ugye, azt ígérted, hogy segítesz nekem?

— Igen, de mégse ...

— Igen vagy nem?

— Nem — mondta a fiú.

— Ejnye, ne hazudj már. Legalább nekem ne hazudj.

— Azt mondtatok, jó, ha megtanulok szlovákul.

— Arra ráérsz az iskolában. Ha azt akarod, hogy szeressenek az emberek, ha azt akarod, hogy boldogulj az életben, ha szeretnél sok pénzt keresni, sokat utazni, gondtalanul élni, meg kell tanulnod viselkedni. És gyakran máshogy kell viselkedned, mint ahogy érzel. Ez benne a szép. Az izgalmas. Csak a buta ember ragaszkodik az érzéseihez. Az okos ember előbb gondolkozik, aztán ráér érezni is. Érted már? Senki se kívánhatja tőled, hogy ne szeresd azt a kölyköt. Csak azt, hogy ne barátkozz vele. Egyelőre ne.

— És mikor? Ha már nem fogunk itt lakni?

— Ne légy szemtelen az apáddal — rivalít rá anya.

— Igen, akkor. Pontosan akkor.

— Cinikus vagy, kisfiam — mondta anya.

A fiú eltűnődött rajta, melyikük árulása aljasabb, anyáé, aki kertelés nélkül parancsolgat, vagy a látszólag jótanácsokat osztogató apáé. Még egy lehetősége maradt. A fiú hetekig eljátszott a gondolattal, hogy apa titokban az ő pártján áll, azért nem lép közbe határozottabban. Mert azt biztosra vette, hogy ez az idétlen, indokolatlan tilalom