Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Ozsvald Arpád: Két vers - Csontos Vilmos: Két vers

Ozsvald Arpád

Csontos Vilmos

téli éjszaka

Havas háztetők nyúlnak a reszkető Holdig, fázik a kinti világ, anyám kendőjét kéri, jégcsap-orgonák zúgnak a megfagyott csendben, ablakok fénye aranyszőnyeg az éjszakában.

Kutya se ugat utánad magányos utadon, végtelen utcák során meztelen fák kísérnek, lábad nyoma fekete szegély a föld kötényén ..

Melegségre vágyik a vándor, ó, holdvilág, mutasd az ajtót, mely önként kitárul, s a tűzhely mellett neki is szorítanak helyet.

gorsium

Fejetlen Ámor nyargal kődelfinen, háttér a hullámzó búzatábla ...

Az ereviszkusz asszony szeme a kőoszlopról engem figyel

— halotti batár indul az alvilágba.

Századok fájdalmát érzem. Zúzott kavics csikordul lábam alatt.

Ikarusz torzója szárnyak nélkül kétezer év óta készül a zuhanásra ...

A Villa Amasia félig kibontott,

fehér teste csontvázként szikkad a nyárba'.

kísérlet

Kísérlet minden: a szó és a tett,

Mely megszépítené az életet.

Kísérlet csupán: akarni nagyot,

Időbe vésni egy mozzanatot,

Amely megőriz emléknek, s marad A nyomod fénylő, amerre halad ...

Kísérlet az is: tavasszal a szád,

Ha dalra mozdul, s a dalod virág,

S termést ígér, perzseli a nyár, Lombod közt az ősz gyümölcsöt talál.

Kísérlet: a tél jöhet, hisz neked,

Ne éhezz, ne fázz, megvan mindened.

Mindened?! Csaló, önmagad csalod, Hisz soha sincsen egy nyugodt napod:

A nagy kísérlet véget mégsem ér, Akkor sem, ha belepett a dér,

Oj tavaszra vársz: virágra, dalra.

— Megdermeszt a tél — azt is tagadva.

megdalollak mégis

Percem ne fuss el, ne siess óra,

Még sok szép álmom nem vált valóra.

— Vagy akarjátok: tervem örökre Teljesületlen

Maradjon terhem,

Arany szálakkal szívemhez kötve?!

Ne fuss el idő, ne hagyd, hogy bennem A csend fekete követ növesszen.

— Vagy azt akarod: így váljak szépre? S teremjen lelkem

Gyémántot, s leljen

Meg aki érzi: vágyik a fényre ...

Hát csak fussatok percek és órák,

S láncolj magadhoz, jelenvalóság.

— Álmok és tervek, szívemhez kötve Kövesedjetek!

Dalt mondok neked

Mégis perc, óra, — s élet, te röpke!