Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Gál Sándor: Post festa (vers)
Gál Sándor post festa kivirágzott az óra ütése sárga zizegés arc nélküli ábra kísértet-tánc az északi fény előtt s az ember hangja kalitkába zárra I akácfák alatt hosszú éjszaka eltévedt egek hogy jutok haza játszik lent a fű elsiet az út akácfák alatt vérrel teli kút szederinda fut magába takar pokol mélyiben születő szavak tenyerem fölött elnémult terek holttá lényegült hexaméterek II látod fiam látod mint nőnek a csipkék kőkeresztek szárnyán csapkod fenn az itt-lét jézus-szív a kertben ring a lángja Iebben mért haltál meg tegnap füstjében a csendnek anyád kérdi hallod kiben öröm voltál ágyékában hordott nem ébreszt Aj zsoltár semmi ének nem szól sirató száj hallgat jézus-szív a kertben kőkaromban tartlak Ul virágozz harmatban nyíló kőedényben talpig izzó vasban magad törvényében széthullott hajadra pörgő napok esnek száraz kőkoszorúk rücskös fakeresztek ecetfák ízébe temetnek az esték fehér virágzásba vak-fekete nem-lét nyílvessző hajlással remegsz át a fényen végső ragyogással minden születésen
