Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - 15 éves az Irodalmi Szemle
Tisztelt Elvtársak! A szlovák irodalmi dolgozók nevében őszintén gratulálunk az Irodalmi Szemle szerkesztőségi közösségének lapunk, a magyar nemzetiségi irodalom folyóirata fennállásának 15. évfordulója alkalmából. Továbbra is sok sikert kívánunk Önöknek, különösen a fiatal író nemzedékek munkássága eszmei és művészi színvonalának emelése és a marxista irodalom fejlesztése terén. A Szlovák írók Szövetsége Bratislava, 1973. XII. 14. Kedves Elvtársak! Nemzetiségi életünk rangos és megbecsült folyóirata az Irodalmi Szemle, mely mos£, ünnepli megjelenésének 15. évfordulóját. 1958 végén Fábry Zoltán híressé vált „Ideje már, bizony“ című vezércikkével indult a csehszlovákiai magyarság leghosszabb életű folyóirata, mely arra vállalkozott, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom és szellemiség szószólója legyen, aktív és hasznos segítő a párt irodalompolitikai és kulturális célkitűzéseinek megvalósításában. Nemzetiségi életünk szellemiségének felkarolásán és istápolásán kívül az Irodalmi Szemlének jutott az a feladat is, hogy tolmácsolja a cseh és szlovák irodalom legjobb alkotásait, s megismertesse olvasóit a szocialista országok irodalma — sőt esetenként a világirodalom — legjobb alkotásaival, irodalmi és kulturális életének történéseivel is. Másfél évtizednek a mérlege különböző lehet, mintahogy eltérő volt nemegyszer a hozzáállás is, mellyel az ítéletek formálódtak. Sokszor és sokat hallottunk az elmúlt 15 esztendőben arról, mit várunk a Szemlétől, hogyan tölthetné be még hatásosabban azt a szerepet, melyet magára vállalt. Nos, bármiként formálódjék is az ítélet — közte a szubjektív fogantatásúak is —, azt egyértelműen elmondhatjuk, helyes és hasznos célt tűzött ki a folyóirat, amikor az irodalom- és kultúraközvetítés útján haladt, s a kétes értékű „divatos“ kiszolgálása helyett a „fő sodorban“ maradt. Abban a „sodorban“, amely a szocializmus építősének útját s a kulturális forradalom céljainak megvalósítását jelentette... Ez, persze, nem jelenti azt, mintha mindig minden szándék és elképzelés visszamenőleg is igazolódhatna! Az Irodalmi Szemle megjelenése a harmadvirágzás irodalmi vízválasztója: tükröt tartott irodalmunk elé. Az Irodalmi Szemle első száma elindított egy folyamatot; ezután szélesebb mederben, megnövekedett lehetőségek között gondolkodhatott az íróember, hagyományt kívánt folytatni és hagyományt teremteni. Az Irodalmi Szemle másfél évtizedes léte nemzetiségi irodalmunk szocialista kiteljesedésének és felemelkedésének útját jelzi: próbálkozásokat, tévedéseket, de túlsúlyban eredményes kibontakozást. Az Irodalmi Szemle irodalmunk szervezője lett. Sok esetben nemcsak a szépirodaimat szervezte, helyet adott történészek, folklóristák, képzőművészek, szociológusok, publicisták műveinek is. Alkalmat adott vitákra, amelyek hozzájárultak nemzetiségi irodalmunk helyének, szerepének tisztázásához. A hazafiság élménye, az irodalom néphez való hűsége, az irodalom, a kultúra szocialista eszmeisége, az író pozitív társadalmi szerepe, a szocialista nemzetköziség, a valóságirodalom szüksége, mind az elmúlt 15 év kristályosult hagyománya s egyben kötelező tanulsága is az Irodalmi Szemle szerkesztői gyakorlatának. Az Irodalmi Szemle 15 éve nemcsak az emlékezés kedves lehetősége, hanem a jövő útjai jelölésének alkalma is. Jelenünk s a jövő az élet, a valóság elmélyült ismeretét kívánja, elvszerűséget, tanulást, okulást, emberismeretet s művészi tökéletesedést. Ha az elmúlt 15 évről beszélünk, távol áll tőlünk, hogy puszta számonkérői legyünk az elmúlt másfél évtized munkásságának — erre nem is vagyunk illetékesek — vagy egyoldalúan és oktalanul túlhangsúlyozzuk a periférikus jelenségeket. Tiszteletünk és nagyrabecsülésünk annak a törekvésnek szól, melynek célja volt, hogy e folyóirat
