Irodalmi Szemle, 1973

1973/9 - Koncsol László: Három változat az apokalipszisra (3. Pilinszky János: Apokrif)

A Az óra jó későre jár.

I Barna kislyány, alszol-e már?

B Hallod-e a fülemilét,

Fiilemile bús énekét?

A Záporeső csak úgy szakad,

B Fiilemile csak dalolgat.

II Aki bús dalát hallgatja,

Megesik a szíve rajta.

I Barna kislyány, ha nem alszol,

B Hallgasd, mit e madár dalol;

III E madár az én szerelmem,

Az én elsóhajtott lelkem!

Az első három őszi kép fokozatokban aláhulló három mozdulatával a negyedik sor egy ellentétet állít szembe, s ezzel rögtön le is köti az előző képeket; a négy egység szintézisre lép, együtt és egymásban kap értelmet, egymással kerek, s minden további verselem csak motiváció és értelmezés. Ha fölvázoljuk a motívumok rendszerét, zárt világot kapunk: a B elemek a föloldásban azonosulnak az „én“-nel (III), és pozitív kapcsolatba lépnek a I-gyel és II-vel. Az így egészében pozitív (barátságos) B mező kiválik a rideg A elemekből. A versnyitás csupa sejtelem (A és B téma, alaphelyzeti, a zárlat a megvilágítás és föloldás pillanata. Ez a finom kapcsolat- és ellentétrendszer így ábrázolható:

B

I? —

B

II —

B

I! —

B

III =

B

A fentinél is sokkal élesebben, kristálytisztán jelenik meg a zenei tonális rendszer költői mása a néhány nappal később írt Te a tavaszt szereted ... című Petőfi-versben:

A He a tavaszt szereted,

B Én az őszt szeretem.

A Tavasz a te életed,

B Ősz az én életem.

A Piros arcod a tavasz Virító rózsája,

B Bágyadt szemem az ősznek Lankadt napsugára.

(B_*C) Egy lépést kell tennem még,

Egy lépést előre,

S akkor rájutok a tél Fagyos küszöbére.

A _> Lépnél egyet előre <- B Lépnék egyet hátra,

S benne volnánk közösen D A szép meleg nyárba’.

A versben adott az ellentét (énte = ősztavasz), az ellentétes mozgás (előre—hátra), a zárt tonális kapcsolatok megbontásának lehetősége (a tél), s végül a megnyugtató föloldás az ellentétek kiegyenlítő centrumában, a nyárban. Pontos analógiája ez a zenei szubdomináns — tonika — domináns rendszernek, ahol az egy