Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - FIGYELŐ - Szilvássy József: Tűzvirág (Gondolatok Lovicsek Béla drámájáról)
jelenetben csökkenti az is, hogy a szerző csupán az érzelmi konfliktusokat ábrázolja, megfeledkezik a másik lényeges síkról, a készülő partizánakció körüli bonyodalmakról tágabb értelemben az adott történelmi helyzet színpadi érzékeltetéséről. Néhányszor csupán a fegyverropogás és más külső jelek utalnak arra, hogy itt elsősorban nem tiltott viszonyról és szerelmi fellobbanásról, hanem lényegesebb dolgokról van szó 3. Beke Sándor immár több mint öt esztendős eredményekben gazdag rendező munkássága megérdemelné, hogy bővebb tanulmányban foglalkozzunk vele. Leginkábt talán Rómeó és Júlia, Az isten, császár, paraszt, a Vihar, a Csongor és l>ünde s az Énekes madár mutatja azt az igényes utat, amit a tehetséges rendező az elmúlt évek ben végigjárt. Ezúttal is kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen hazai magyar drámái színre vinni nemcsak kellemes, hanem nehéz feladat is. A Tűzvirág próbái sorár színházunkban végre megvalósult az, ami több élenjáró társulatnál már természetes az író szövegkönyvén megfelelő dramaturgiai változtatásokat hajtottak végre, vagyi: bizonyos előadási-, rendezői koncepció alapján öntötték végleges formába a szín művet. Ez a dramaturgiai beavatkozás, lévén a színház kollektív művészet, egyáltalán nem kisebbíti az író érdemeit, sőt tovább csiszolja a színművét, tehát jó értelember fokozza annak hatását. A rendezés mellett a dramaturgiai munkát is Beke vállalti nagy hozzáértéssel és — ez nem közhely — odaadással. Tisztában volt a színmí ....... ■; : TiH-í* 1 :: s zínpadra a Tűzvirágot. Rendezésének egyik fő erénye, hogy a játéknak megfeleli tempója és ritmusa van, s jól érzékelhetők a figurák közötti kapcsolatok és ellentétek s ezáltal a fő konfliktus árnyalttá, plasztikussá válik. Jutott energiája arra is, hog> a szövegkönyvben itt-ott felbukkanó tragikomikus helyzeteket (különösen a Zita álta rendezett estélyen) megfelelő keretek között kidomborítsa, s így is egy letűnt kői jellegzetes légkörét és figuráit (Főjegyző, Olga, részben Gizi és Anni is) villants* föl. Beke rendezésének méltó befejezése a zárójelenet, amely minden zavaró felhanj és túlzás nélküli, azzal sokatmondó, hogy csendes, szinte néma főhajtás az ismeretler hősök előtt, mellőzve minden sírás-rívást és más hatásvadászó ripacskodást. 4. Ha a sikeres előadás említett fontos tényezőit vesszük számba, nem hagyhatunk figyelmen kívül egy szubjektív körülményt sem: színészek között ritkán tapasztaltan olyan lelkesedést, őszinte baráti segíteniakarást, mint most a Thália Színpad tagja körében. Mindannyian igyekeztek a maximumot nyújtani a siker érdekében. S ez nen lebecsülendő körülmény. A színészek közül a Kalocsait alakító Csendes László és Kövesdi Szabó Marik; (Kató) a figurák már említett jellemzésbeli fogyatékosságai miatt inkább csak külsí eszközökkel, gesztusokkal, mozdulatokkal játszottak, szövegük nem nyújtott lehető séget a figurák, finomabb megformálására. Mindkettőjük tehetségét dicséri, hogy — bái kifogásolni valónk akadt — így is elfogadtuk őket. A sok jó színészi teljesítmény mellett két figyelemre méltó alakítást is láttunk Az egyik Gyurkovics Mihályé, aki a Főjegyzőt alakította. Ez a főjegyző szánalmas hitvány ember. Egyike az akkori kor sok ilyen figurájának. Ismeri és sűrűn pufogtatjE a kor frázisait, játssza a nagystílűt egészen addig, míg a háború szele meg nen érinti, s eljön a perc, amikor neki is döntenie kell. Össze kell állítania a falu kommunistáinak névsorát. Tudja, mi vár rájuk, s azzal is tisztában van, mi történik vele ha nem készíti el a listát. S a nagystílű ember hirtelen apróra zsugorodik, elgyávul, reszketve írja össze a névsort, félti az életét, nemcsak a jelentől, hanem a jövőtől is mert könnyen kitudódhat, hogy ki állította össze ezt a listát. Gyurkovics játékánál! három fokozata van. Az első a látszólag magabiztos, a „nagylegény“ főjegyző. Széles gesztusok, hajbókolások, fennhéjázó, majd leereszkedő hanghordozás, a diva tos, a „felsőbb“ rétegtől ellesett mozdulatok, flörtölés a ház úrnőjével. Ez Gyurkovics kelléktára, s közben néhány riadt pillantás jelzi a figura valódi arculatát: jól cselekszem-e, nem árulom-e el korlátoltságomat, valódi jellememet? Ezek a pillantások, aprť mozdulatok átmenetek a második fokozathoz, amelynek mottója: össze kell állítanom a listát. Kapkodó, zilált mondatok, Gyurkovics kezében rendszerint gyűröget valamit majd később ijedten sorolja a neveket, kapkodva veti a papírra, mintha el akarná hitetni: ezt nem is én írtam. A harmadik fokozat: a gyáva lelkiismeret-furda- lása. S itt Gyurkovics játékában az előző két eszköz váltakozik, s így kap tragikomikus színezetet ez a rész. Az estélyen a nagystílűségből néhány rikoltásra
