Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Turczel Lajos: Csehszlovákiai magyar valóságirodalom
Turczel Lajos A két világháború közötti csehszlovákiai magyar prózairodalomnak arról a részéről, rétegéről, melyetyvalóságirodalomnak nevezünk, eddig nem született összefoglaló jel-' legű tanulmány. Alkalmi cikkek, utalások és részletkérdésekre koncentrálódó vázlatos felmérések szép számban találhatók1, de a teljességre törekvő, a lényeges vonatkozásokat felölelő fejlődéskép hiányzik. És ez a hiány elsősorban egy másik, még nagyobb hiányból adódik: abból, hogy mindmáig nem született meg a rendszeres csehszlovákiai magyar irodalomtörténet; ennek kidolgozása ugyanis feltétlenül szükségessé tette volna az irodalmi mozgás egyik erővonalának: a valóságirodalmi áramlatnak komplex értékelését is. Hasonló ösztönzésül szolgálhatott volna egy valóságirodalmi antológia kiadása. Ez azonban csak most valósul meg (a Madách Kiadónál 1974-ben). Az 1954- ben megjelent Megalkuvás nélkül című antológia nem tekinthető ilyen jellegűnek, mert kis terjedelme ellenére egy szélesebb területről: „az első Csehszlovák Köztársaság haladó szellemű magyar íróinak munkáiból“ adott hevenyészett válogatást. Valóságirodalmunk komplex fejlődésképének és átfogó bemutatásának eddigi hiánya azért sajnálatos, mert irodalmi hagyományunknak ez a része — szerény esztétikai értékei ellenére is — mai szocialista szépprózánk legfontosabb előzményét alkotja. Állításunk bizonyítására elég annyi, hogy az első irodalmi szakasz (1918—38) számon- tartott hazai szocialista prózaírói szinte kivétel nélkül a valóságirodalom áramlatához tartoznak. Közöttük foglal helyet a szocialisztikus beállítottságú parasztíró, Sellyei József. A csehszlovákiai magyar irodalmi életben nagy érdemeket szerzett emigráns Barta Lajos — kinek realista talentuma még a századelőn kiforrott — nem tartozik ugyan ehhez az áramlathoz, de — nevelő hatása, a valóságíróknak az Oj Szóban való szerepeltetése és a Sarló vezetőivel való szoros együttműködése révén — termékenyítő kapcsolatban van vele. Nem lehet azt mondani, hogy a valóságírókat mint egyéneket az eddigi irodalom- történeti felmérések, vázlatok mostohán kezelnék. Sőt, a nekik szentelt szakaszok, sorok többnyire nagyon méltányosak, és vannak olyan valóságírók (Bányai Pál, Sellyei), akik nemcsak az irodalomtörténetírás, hanem a kiadás részéről is megkülönböztetett elbánásban részesültek. Irodalomtörténetírásunk azzal köve&^el a»teg&agyobb mulasztást, hogy — alkalmi cikkektől és utalásoktól eltekintve — nem szentelt kellő figyelmet a valóságirodalom mozgalom-voltának és jelentőségének. Ez a mulasztás azért furcsa, mert az első fejlődési szakasz irodalmában nincs még egy olyan árnyalat, melynek mozgalmi jellege annyira közvetlen és evidens lenne, mint a valóságirodalomé. ‘Ezek közül legfontosabb Fábry Zoltán: A valóság: erkölcs (Előszó a szerző Valóságirodalom c. könyvében): Csanda Sándor: Az Ot küzdelme a csehszlovákiai magyar irodalomért (L.: Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből I. k., 1962); Csanda Sándor: valóságirodalom (Közölve a szerző Harmadik nemzedék c. könyvében); Illés László: A szocialista magyar irodalom útjának történeti és elvi kérdései (I. Elvek és utak, 1962). Értékes utalások találhatók még Fábry Zoltán műveiben, Balogh Edgár Hét próbájában, Csanda Sándor Első nemzedékében, Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén c. könyvében és Botka Ferenc két könyvének (A csehszlovákiai magyar nyelvű szocialista sajtó irodalmi bibliográfiája, 1966. — A Kassai Munkás 1907—1937, 1970) bevezető tanulmányaiban stb. a csehszlovákiai magyar valóságirodalom
