Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lenko, Július: Hóval befútt (Dénes György fordítása)
Július Lenko hóval befűíi Ez az én téli merengésem gyermekkoromról anyámról tanítóimról itt a szülői házban az élet szélcsendes helyén a sziv másként nem tud énekelni lám már szitál az est az ablak elfödi fényes arcát s én tenyérbe hajtott fejjel bámulom az utat s a gyöngyöző időt szunnyad a téli falu s én szenvedés nélkül nézem a telet mint amikor kitárul a templom ajtaja s a főhajóban a csillárok szivárvány-fénye kivirágzik nagy-nagy malom a téli falu a felhők lombja közt susogó szél folyója hajtja s a molnár benne maga az idő midőn havazni kezd hombárjába gyűjti gabonáját s az őszirózsa magvait melyekből kivirul majd a reménység vesszeje ám ebben a malomban a sírás és a szegénység malomköve morzsol és senki sem ünnepelheti újjászületését a téli falut szüzek űzik az anyaság felé s a boldog molnárnét elmámorítja zsivajgó gysrmeksereg ott játszanak a papiak előtti patakban s nem tudják még mit jelent a halál ajándéka csak kergetőznek az élet kopár mezőin mint föld felett villámok csíkjai mint hamvas arcú ifjú almafák s a véletlen játékát éneklik egyre szenvedélyesebben itt ezen a tájon a hegyek alatti gyönyörű fehér malomban Aztán felragyognak a csillagok az ablakok mint a fény fehér oszlopai őrzik a vén tetők büszkeségét ott az atyai körben mint századokkal előtte szomszéd ül szomszédjával s az ifjúság most is pajzán és évelődő vidáman viháncol ó mennyi arc és mennyi szív és mennyi jóizű szó s amikor lekoppannak a szemhéjak elszunnyadnak a lámpák indul az éjjeliőr hogy őrizze álmaikat kilencszer tülköl s kilencszer suhint botjával feléd világ: aludj a kunyhók lehunyják éjmosta szemüket s álomba szenderülnek A beteljesült látomások bilincsében így csak a menyasszony aludhat csöndben mint a csillagok néma orgonája így csak a fáradt felhő alszik testvéri szelek ága közt így csak az ősz sörényű sziklabordás hegyek alusznak
