Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - FIGYELŐ - —varga—: Az áramlás emlékművei (Gál Sándor Kőlapok c. könyvéről)
ujjaimmal tapintom a csendet“; Összeérnek lassan a tárgyak a csenddel“; a Kőlapokból: „érik a csend csodálatos szerelme“, „a dal árnyéka az égen elosztó semmi alatt“ stb. Az új verseskönyv legjobb darabjaiban a csend s a hiány már nem mutatkozik meg ilyen közvetlenül, felszívódik a vers szövetébe, s már nem csupán képek, hanem versek, sőt verssorozatok magja lesz. De hangsúlyozni kell: csupán a legjobb versekben, s ezek száma nem túl nagy. A fogalmak anyaggá merevülését és az anyag fogalmakra zilálódását s ennek a két folyamatnak a folytonos egybeszövődését láthatóan a Kőlapok című kötet jeleníti meg. Ez az átváltozási készség hosszú érési folyamat eredménye. Az előző Gál-kötet Szabad vonulás című ciklusában jelenik meg a központozás és fugák nélküli versforma, váratlan enjambement-okkal, jelzős szerkezetek szétszakításával, mondatrészek külön sorba építésével, s a Kőlapokban ez a módszer tökéletesedik, természetesebbé válik. A végtelen áramlást csupán a vercímek szakítják meg. S ebben a költőből kirezgő, kisugárzó áradásban, a költői pszichében végbemenő parttalan áramlásban a szavak átloccsannak a tapasztalati világ burkán túlra, s Gál egyre többször hajol ki a fogalmakkal mondhatatlan világba: „tudom valahol én is otthon lehetnék s miközben kővé falombbá rendeződöm s rám szakadt semmi árnyékait őrzöm“ (8. szonett) Megszületett tehát, s alakúi, csiszolódik, formálódik a metafizikai líra. Hogy ezt a fogalmat kissé körüljárhatóbbá tegyem, hadd vonultassam fel ennek a versmód- szernek néhány követőjét, hadd utaljak Donne, Browning, Hölderlin, Rilke s az újabb- kori mesterek közül Eliot, Pound, Holan, Holub és Popa költészetére. A magyarországi költők közül Rába Györgyöt, Lator Lászlót, T'andori Dezsőt, Pilinszkit, Rákos Sándort és Nemes Nagy Ágnest sorolhatnám ide. Ha a magyar „iskolát“ alaposabban megfigyeljük, észrevehetjük, hogy az olyannyira más arcélet mutató egyéniségeket valami mégis összeköti, mégpedig a szómívesség, s épp ezért nem véletlen, hogy a fölsorolt magyar költők mindegyike avatott műfordító is. Gál korábbi kritikusai olykor nyelvi görcsökből, összefúlt logikai fonalakról, üresjáratokról, modorosságról beszélnek. S ezek a hibák, ha nagyrészt már meg is ritkultak, még az új verseskönyv több helyén is kísértenek. Különösen a Tíz szonett ciklusban találunk tölteléksorokat, a forma kedvéért beékelt szavakat, jelzőket, képeket, s itt-ott kísért a pontatlan megjelenítés veszélye is (például „sivataggal bélelt szobák“). A szonettekben az alanyi és tárgyi vegyül egymással, egybeoldódnak, majd újra szétkülönülnek. Azok a versek, amelyekben a tárgyi (személytelen) elemek vannak túlsúlyban, általában érdekesebbek és izgalmasabbak, mint az én-szonettek. Az utóbbiakban az érzések közvetlenül mutatkoznak meg, s hiányzanak belőlük az implicit képek, a verssé nemesült szavak. Ezért a szonettek egy része nem mutat túl a dal szintjén, tartalmatlan, vagy követhetetlen tartalmú formai kísérlet marad. A többanyagúság, a semleges elemek versbe-dolgozása jól megfigyelhető az Amíg a lift a tizenkettedik emeletre ér és a Lehetőségeim határa című versben. Viszont jő, tömör, lapidáriusszerű az Osztódás és a Szerelem végtelen folyó. Sajnos, ellenpéldákat újra idézhetünk: sok versben kísért a modorosság, a tájversekben olykor a csináltság is (Kép; Rét; Asszonnyá avatás). Főleg az utóbbi szemléletes példa arra, hogy az a fajta költészet, amellyel Gál kísérletezik, nem tűri a magyarázkodást, a didaktikát, a tetten érhető allegóriákat, a csináltságöt. Hogy jobban megértsük ezt a problémát, érdemes egymás után elolvasnunk az Asszonnyá avatást és a Szerelem végtelen folyót. Míg az utóbbiakban a mondatkötődések váratlansága, a test és természet, szubjektum és objektum viszonya, egymásba szakadása, egymáson áttűnése tartalmilag (képileg) is ritmikussá alakítja a verset, addig a2 Asszonnyá avatásból csupán allegorizált közhelyeket érzek ki (a közösülésben a szeretők mindenséggé válnak, a természetbe olvadnak). De a negatívumok tárgyalása után Ideje rátérni a Kőlapok értékeire, mondanivalójára, jelzéseire. Néhány méreteiben és mélységében is figyelmet érdemlő költeményt találni a könyvben (Szembejön, Monológ, A teljes idő ünnepe, Kőlapok). Az
