Irodalmi Szemle, 1973

1973/1 - Szmeljakov, Jaroszlav: Két vers

Jaroszlav Szmeljakov

a sztyeppei pásztor

Megrendít újra meg újra, halljam bár akárhányszor:

Puskin-verset mond áhitattal a kalmük sztyeppei pásztor.

A sok ismert szó — megannyi szellem — fehéren muzsikál, lángol.

Cj varázst nyernek a régi varázshoz e büszke odaadásból.

Ú, bocsánatos büszke önzés!

Mint a költészet, olyan régi:

E dzsigit Puskint az ürömillatú sztyeppékhez hasonlónak érzi.

Mint hogyha nem két orosz főváros fényei közt élt volna: sasokkal beszél, lovat szerszámoz e kalmük Puskinja.

Fedetlen fővel járja a sztyeppét, ballag nomád szekere után.

Sípot fúj, körötte lepkék röpködnek, s nyit a tulipán.

Figyelek csendes ámulatban, nincs szavam ennyi szépre.

Úgy hallgatom Puskint, mint hogyha nem tudnám minden sorát betéve.

Mintha Trigorszkban, Ogyesszában sohasem jártam volna, s Kisinyevben nem várna rám is fetyaszka: annyi kocsma.

Mintha nem látnám éjszakánként: más alszik, ő ír, vers felett görnyed, teledobálja a jövőnek szánt papírdarabokkal a földet.

S mintha nem lettem volna véle ott is, a — koporsó-szánban, úgy hallgatom e kalmük Puskint.

Ahol ő jár, ott még nem jártam.

Olvass még, olvass, sztyeppei pásztor, nem szólok közbe. Zengjen a hétköznapok csodája bennem, hadd gazdagodjon lelkem.

Nem csitulhat az ének haláig.

Rázza lázként a testet!

Nincsen megállás, áramforrásként töltik a szívet e versek.

Állok a havas tájon, fenyők közt megrendülten, kigyúlt tudattal: a puskini szó, a jóslat ím a valóság pólusára pattan.

köszönet

Te, kimondhatatlan táj, te, esők, hajnalok, árnyak, fények tája, az írás előtti poéták nevét nem őrizted meg.

Megkésve mondok köszönetét ím azoknak, akik előttem szóltak, s először nevezték alkonyi fénynek az alkonyi fényt.

Hajolj a földig előttünk, költő, tisztelet nékik a költészetért, a beszéd kerítésén kihajló zöldellő szóért.

Először hallották meg az eső finom zörejét s a fagy ropogását s e fára azt mondták — nyírfa.

Tisztelet azoknak, akik kereszt s keresztvíz nélkül adtak szörnyű nevet a sasnak, sejtelmeset a sípnak.

S aztán, csak aztán jöhetett (s jött is) Jeszenyin, fázó térdéhez nyomva felrepedt száját: a szavak melegítették.

Tőzsér Árpád fordításai