Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - HAGYOMÁNY - Hamar Kálmán JEGYZET: A Szlovák Tanácsköztársaság nemzetközi jellege
Hamar Kálmán hacfyomány a Szlovák Tanácsköztársaság nemzetközi jellege A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása logikus következménye volt a forradalmi harc adott szakaszában bekövetkezett változásoknak és fejlődésnek. A Vörös Hadsereg által felszabadított területen az államhatalom 1919. június 15-én már teljesen a helyi és járási tanácsok, illetve direktóriumok kezében volt. A munkások és parasztok politikai hatalmát a magyar Vörös Hadsereg és azok a fegyveres egységek biztosították, amelyek az eperjesi, kassai, losonci, lévai, újvári, párkányi és a nyitrai járásokban alakultak meg. Jelentős szerepet játszott ebben a Vörös Őrség, amely a nagyobb városokban a rendőrség ügykörét vette át. A tanácsok és direktóriumok „alulról“ alakultak meg, tevékenységüket a járási és megyei kormányzótanácsi biztosok vagy tanácsok ellenőrizték, amelyek ugyanakkor szemmel tartották a megyei és járási adminisztratíva régi hivatalnoki karának a működését is. Az államigazgatás legfontosabb forradalmi szervei tehát nagy vonásokban már megvoltak. Természetes, hogy a dolgozó nép államhatalmát föltétlenül ki kellett egészíteni az államhatalom központi szerveivel és a szocialista típusú állam kikiáltásával. Az eperjesi manifesztáciő tehát megfelelt a gazdasági és politikai helyzetnek és a dolgozók érdekeinek. A cseh és a szlovák proletariátus nemcsak a nemzeti felszabadulásáért harcolt, hanem — ösztönösen, vezetés nélkül ugyan — a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalommá való átalakításáért is. Ez a harc 1919 első felében szüntelenül fokozódott, s tetőfokát a magyar Vörös Hadsereg ellentámadásának idején érte el. Kétségtelen, hogy Szlovákia forradalmi proletariátusa szociális fordulatra vágyott. Amikor a csehszlovák burzsoázia államhatalma — hadseregének veresége után — Szlovákia területén is legalább részben megbénult, s a magyar Vörös Hadsereg jelenléte megteremtette a hatalomátvétel reális lehetőségét, akkor a munkásosztálynak nemcsak joga, hanem internacionalista kötelessége is volt ezt az alkalmat kihasználni. Nem a magyar kommunisták „erőszakos beavatkozásáról“ volt tehát szó, mint azt a polgári történészek gyakran állították, hanem annak a ténynek az államjogi kifejeződéséről, hogy Szlovákia munkásosztálya kezébe vette a hatalmat, s megkezdte a forradalmi államszervek kiépítését és általuk a proletárdiktatúra feladatainak teljesítését. Maga az a körülmény, hogy a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltására Eperjesen, nem pedig Kassán vagy más nagyobb számú magyar lakossággal rendelkező városban került sor, az eseményeknek azt az oldalát domborította ki, hogy a magyar munkásosztály a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásában nyújtott segítségével támogatni akarta a cseh és szlovák proletariátust abban a törekvésében, hogy megteremthesse a nemcsak nemzeti szempontból, hanem szociálisan is felszabadított államát, amelyért 1918. október 28-a után sem szűnt meg harcolni. Ezt a törekvést erősítette meg csaknem valamennyi beszéd, amely az eperjesi manifesztáción hangzott el. Az eperjesi kiáltvány fontos dokumentuma a szlovák munkásosztály szocialista hazafiságának és a proletár nemzetköziségnek, hangsúlyozza a szlovák és cseh munkásosztály egységét, kiemeli, hogy „az első üdvözlet az imperializmus által még elnyomott cseh proletár testvéreket illeti“.1 A kiáltvány már bevezető részében hangsúlyozza, hogy Szlovákia proletariátusának győzelme „feltartózhatatlanul előrehaladó világforradalom“ győzelme, de emellett csak részleges győzelem, amelyet továbbiaknak kell követniük, elsősorban Csehországban és Közép-Európában. A eperjesi kiáltvány annak a ténynek a megnyilvánulása, hogy a szlovák munkásság elhatározta: a munkásállam példája nyomán, az orosz és a magyar munkásosztály 1 M. Vietor: A Szlovák Tanácsköztársaság.
