Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (dráma)
Kalocsai: Úgy véled? Alezredes: Ki táncol szívesen borotva élén? Bár táncolhat, ha megunta az életét. (Fölnevet, majd elkomolyodik). Én annak idején a haza védelmére esküdtem fel. Hangsúlyozom: a haza védelmére? . .. Hogy a Don-kanyarban a hazámat védtem-e, kétséges. Lelkiismeret-furdalást és felelősséget érzek a kétszázezer magyar honvéd életéért... Akkor is megalázó volt számomra, ma is az, hogy a német parancsnokság kénye-kedve szerint tologat bennünket, mint a bábukat. Megalázó. Bennem is van önérzet, büszkeség, emberi méltóság, s egy kicsit gondolkodni is tudok, de mire megyek vele? Kalocsai: Minden elveszett volna? Alezredes: (kínosan fölnevet, koccint, iszik). Szervusz! Kalocsai: A szobafestő még nem adta fel, ezután jön még a nagy aduval. Alezredes: (keserűen). Hitler meg a nagy adu!... Elúszott, doktor, elvitte a Volga... Ezek már csak amolyan elvetélt álmok és hiú ábrándok .. . Erzsi a.: (egy csésze kávéval bejön). A kávéja, alezredes úr. Alezredes: Vigye fel a szobámba, rögtön megyek... (Iszik). Elfáradtam, kiégtem, de pihenésre nincs idő. Katona vagyok. A parancsot teljesítenem kell. Vagy pedig ... Kalocsai: Vagy pedig? Alezredes: Homlokomhoz nyomni a pisztolyom csövét, és meghúzni a ravaszt. Kalocsai: Más kiút nincs? Alezredes: Az én számomra nincs. Kalocsai: lobban meg kellene fontolni, alezredes uram. Alezredes: íratlan törvények is léteznek, doktorkám, hogy úgy mondjam: szabályok .. . (Keserűen legyint). Mindenképpen némi eredményt kell síérnem, különben a némettel gyűlik meg a bajom. Ezt nevezik önvédelemnek. Szakaszvez.: (belép, vigyázzba merevedik). Alezredes úr, Kőváry szakaszvezető alázatosan jelentem, járőrutunkon semmi említésre méltó esemény nem történt! Alezredes: Köszönöm, leléphet! Szakaszvez.: (tiszteleg és elmegy). Kalocsai: Családod van-e, alezredes uram? Alezredes: Feleségem, két lányom, három unokám. Mind a három fiú. Nyolc hónapja láttam őket utoljára ... A legnagyobbik unokám fejére tette a sapkámat, jelentett — szabályosan —, nekem meg összeszorult a szívem, pedig kemény ember vagyok. Sok mindent láttam, sok mindent átéltem .. . Nem szeretném őt katonaruhában látni. Nem, soha, elegem van belőle ... Erzsi a.: (lefelé jövet a lépcsőn). Kihűl a kávéja, alezredes úr. Vagy szépülni akar? Azt mondják, a hideg kávétól... Alezredes: (mosolyogva). Köszönöm, Erzsi asszony, máris megyek. Kalocsai: Nem várakozik odakinn rám senki? Erzsi a.: Nem. (Kimegy). Alezredes: Kissé fejembe szállt az ital... Jó lenne már egyszer kirúgni a hámból, jó nagyot mulatni, nótázni, táncolni, egy éjszakára mindent elfelejteni. Kalocsai: Annak igazán semmi akadálya. Alezredes: Szervusz! Megiszom a kávémat, és lepihenek egy kicsit. Időjárásváltozás lesz, hasogat a lábamban a Don-kanyar .. . (Elmegy). Kalocsai: (Ideges, nyugtalan. Az ablakhoz lép, kinéz, majd az órájára tekint, iszik, rágyújt, jár fel s alá). (Az ebédlőből együtt jön ki Zita a német őrnaggyal). Zita: (rendkívül csinos asszony, csupa báj, csupa tűz). János, kérlek, az őrnagy úrnak erős fejfájása van, kezelésbe vehetnéd. Én Olgához megyek. Lehet, hogy csak este jövök haza, de az is lehet, hogy előbb. Kalocsai: Fáradjon a rendedbe, őrnagy úr!... (Az őrnagy nem mozdul). Te pedig várj, kérlek, míg elintézem az őrnagy urat, beszélni akarok veled. Zita: Sürgős? Kalocsai: Igen. Zita: Ha mindenképpen ragaszkodsz hozzá, várhatok. (Visszamegy az ebédlőbe). Kalocsai: Tessék! (A rendelő ajtajára mutat). Őrnagy: Az a helyzet, doktor, hogy időnként valóban belenyilall a fejembe... nem lényeges, másról van szó: beszélnem kell önnel.
