Irodalmi Szemle, 1973

1973/7 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág VII.

A lovasközlekedés hegemóniáját a parasztvilágban jelentősebben a kerékpár kezdte megingatni, s a támadást széles fronton és általános érvénnyel a traktor folytatta, miután pöfögve és kék füstlabdacsokat köpködve aláásta — vagy szó szerint: alászántotta! — a lovak központi helyzetét és tekintélyét. Gyerekkoromban kétféle, benzinre működő amerikai gyártmányú traktort ismertünk a faluban: a Fordsont és a Fergussont. Kapaszkodólemezekkel fogazott nagy kerekeikkel, lassú járásunkkal igazi igavonók voltak, a lovak gépi megfelelői és sorstársai. Nem is gyakran használták szántásra őket, a cséplés volt főmunkájuk: júliusban-augusztusban megállás nélkül zúgtak, szljtárcsájuk végtelen pörgésbe feledkezve dolgozott, és munka végeztével szorgalmasan vontatták tovább, másik szérűre a cséplőszekrényt — a dobot — és az elevátort. Különben az év nagy részében a szín alatt álltak, vashátukat bőven lepiszkitották a galambok. A Fordsonról két erős élmény maradt meg bennem, egyik a begyújtásával kapcsolatos. Cséplés — nálunk: gépelés — idején kora reggel, munka kezdetén, vagyis induláskor néha megmakacsolta magát az öreg motor, éjszaka lehűlt, belefeledkezett a pihenésbe, és reggel megmakacsolta magát, nem akart megindulni, nem akart „begyúlni“. Volt úgy, hogy két-három legény is kidőlt a kurblija mellől, s nekem ma is szemem előtt vannak a görnyedt, vörös arcú legények, ahogy erejüket megfeszítve forgatják a forgattyút, míg a motor váratlan dördüléssel megindul, és olyan haragos sötét füstlabdákat köp a hajnali levegőbe, hogy az egész környéket elborítják. A másik élményem még erősebb, szinte ma is érzem a bőrömön melegét: este, amikor már félsötétben folyt a cséplés, de még nem akartak „leállni", nekünk, gyerekeknek már nagyon hűvös volt a levegő, a traktor hátsó kerekei mögé, a kipufogócső elé gyülekeztünk, s ott a földre telepedtünk. A motor meleg égéstermékei jellegzetes illattal borítottak el, de főleg meleggel, szüntették a hűvös éjszakát, s mi boldogan élveztük a forró gázlökéseket, az áramló és simogató meleget, beszívtuk jellegzetes illatát, csupasz karunkat és lábunkat tartottuk elébe, és az volt közülünk a legboldogabb, aki a kipufogócsőhöz a legközelebb ülhetett. Senkinek sem jutott eszébe közülünk, hogy a csőből áradó meleg káros is lehet, gyilkos is lehet, és egyszer majd emberek megsemmisítésére fel is használják precíz haditechnikusok.

Később egy puffogó-dörmögő, nyersolajjal hajtott Hoffer is megjelent a faluban, de még ez is a lovak géptársának bizonyult: nehézkes és lassú volt.

A forradalmat a Skodák meg a Zetorok hozták. Ojak voltak, szépek, erősek és — gyorsak. Majdnem olyan gyorsak, mint a gépkocsi. Modern gépek voltak, könnyen kezelhetők és megbízhatók. Olyan parasztsuhancok számára is hozzáférhetőek, mint én és a társaim. Az új gépi technika lényege ez volt: lejött a nép közé. A Ford- sonok, Fergussonok és Hofferek kezelői gépészek voltak, nem parasztemberek, amolyan technikus-ezermesterek, akik a falu társadalmában egyedülálló és különleges helyet foglaltak el. Rendszerint kovácsok, lakatosok vagy vállalkozó szellemű, ügyes és találékony kísérletezők voltak, de nem parasztok. Érteni kellett a géphez, s a gépészet külön világ volt, melyet bámultunk, de nem ismertünk. Az öreg traktorok gépészének lenni — szakma volt. Státusz. Eszébe sem volt a parasztlegénynek elérni, nem az ő területe. Az új traktor meg szinte felkínálta magát: ülj fel rám, és vezess! Parancsolj, s én engedelmeskedem! Az új traktor a tömegtechnika első képviselője volt a faluban; a történelmi szükségszerűség folytán megkezdte föladata teljesítését: végleg felbomlasztani és új utakra indítani a válságba került paraszttársadalmat.

Csábítottak a traktorok, mint a játékos kedvű lányok. Irigyeltük azt a néhány legényt, akik a szövetkezet első traktorát’vezették. A sárói traktorost, aki bérszántást végzett nekünk, addig kértem, míg hazafelé megengedte, hogy vezessem a Skodát. Sikerült is a motort egy meredélyen bedöglesztenem. Már említett traktoros barátaim, ha nagyon a kedvemben akartak járni, meginvitáltak: Akarsz vezetni? Gyere, ülj fel! Ekkor kezdett megérni a parasztfiatalok kíváncsisága a gépek iránt, a régi paraszt- világ távolságot tartott a motorral, s magatartásának elsősorban gazdasági okai voltak: a gépjármű drága, a kis vagy közepes gazda számára megfizethetetlen volt. Mi egyszerre szemben találtuk magunkat a legkülönfélébb motorokkal, s nagy mohóságunkban motorkerékpárt, traktort, de még tehergépkocsit is ki akartunk próbálni, ha hozzájutottunk a lehetőséghez. Tizenkilenc éves koromban hajtási jogosítványt szereztem: „.. . jó lesz valamire . .. hátha szükség lesz rá ...! Az ipariskola felé is — ahol érettségiztem — valószínűleg ez a traktoros szenvedély taszított. S a motor a nyug