Irodalmi Szemle, 1973

1973/7 - Kollár, Štefan: Gabonanyomtatás Délszlovákiában

peremétől az ágy közepe felé hajtva úgy, hogy azok egyre kisebb köröket írjanak le. Ezzel a módszerrel rendszerint két nő dolgozott. Az egyik az állatokat hajtotta, a másik „csípfával“ verte a szemet, és ügyelt az ágy tisztaságára is. Másfél órai nyomtatás után az ágyat a másik felére fordították. A második és harmadik fordítás után átrázták a szalmát.

Az általam vizsgált területeken csak lóval nyomtattak. Martoson és Fürön egy, Szentpéteren két párral. Az első esetben a lovak egymás mellett haladtak, a másodikban egymás után. A hajtó a kör közepén állt, egyik kezében a gyeplővel, másikban az ostorral [Für, Szentpéter).

Martoson az ágy közepén kezdték a nyomtatást. A hajtó az ágy átmérőjének háromnegyedén állt, onnan irányította az állatokat. A középső rész kinyomtatása után a hajtó az ágy szélére állt, s a lovakat fokozatosan a kör pereme felé terelte. Munkájában egy férfi vagy nő segítette, aki az ágy tisztaságára ügyelt.

Fürön a nyomtatást ketten vagy négyen végezték. A férfiak az állatokra ügyeltek, a nők a szalmát forgatták. Favillával (Martos, Szentpéter), illetve „favellával“ (Für) dolgoztak, ezzel — vagy pedig törekelö gereblyével — rázták ki a magot. A szalmát kisgereblyével boglyákba húzták vagy favillával asztagba rakták. A gabonát falapáttal gyűjtötték össze. Martoson és Szentpéteren a magot söprűvel és kisgereblyével garmadába rakták, ezután szelelték, majd géppel átrostálták.

Fürön általában 3—4 óra alatt nyomtattak ki egy ágyat. Martoson 3—4 ágyat végeztek el egy nap alatt.

Az idézett munka, s főleg Győrfy—Visk’ műve és kutatásaim alapján hasonlóságot fedezhetünk fel a dél-szlovákiai magyar területek és a magyarországi nyomtatás között. Néhány kifejezés viszont a szlovák terminológiával is egyezik. Például nyomtatni — tlačiť; a nyomtatáshoz előkészített kévéket Komjáton, Kisohajban, Zsitvaíödémesen, Húlon, Zsitvaújfalun, Felsőszelzsényben, Bartoslehotkán „postel'“-nak nevezik, s ez egyezik a Martoson, Fürön, Dél-Szlovákiában általában és a magyarországi Mezőkövesd, Hajdúböszörmény, Szeged, Bánság és Hódmezővásárhely környékén használt „ágy“ kifejezéssel.

Az ágyazás módja is hasonló a dél-szlovákiai magyar vidéken és Magyarországon. A Viera Urbancová által említett beosztás szerint a második csoportba martosi, szent- péteri és bánsági, a harmadikba a Szeged környéki ágyazás tartozik. Az ágy készítésének az első pontban tárgyalt módja a szlovák vidékeket jellemzi.

A nyomtatást végző állatok szerint három csoportot különböztethetünk meg:

A. fogat nélküli, lovakkal végzett nyomtatás (Komját, Esztergály, Gyökös, Kálnaborfő, Für, Martos, Szentpéter; illetve Mezőkövesd, Borsod és Szeged Magyarországon.)

B. fogat nélküli, lovakkal, ökrökkel és tehenekkel végzett nyomtatás (Béld K’sohaj, Nagyzalacska, Nagycsalomija, Bartoslehotka, Fenyőkosztolány, Zsitvafödémes és Sopor- nya környéke, illetőleg a Bánság, Hajdúság, valamint Halas és Szeged környéke).

C. fogattal, lóval végzett nyomtatás. Területünkön nem fordul elő. Magyarországra, a Balkánra és Kis-Äzsiära jellemző. Hódmezővásárhelyen először lovakkal nyomtatták a szalmát, majd az állatokat szekér elé fogták, így folytatták tovább a munkát. A Balkánon és Kis-Ázsiában hengerrel nyomtattak.

Magyarországon az első írásos feljegyzés a nyomtatásról 1791-ből való. Nagyváradi János szerint: „Nálunk vagy lóval nyomtatnak, vagy csépelnek.“ Az akkori cséplést természetesen másképp kell értelmeznünk, mint ma. Egy kövekkel megrakott és szögekkel kivert teknőt vontattak lovakkal.13 Erről a módszerről, amely egyébként a török időkből származik, nem maradt fenn több adat.

A hajtó elhelyezkedésének mind a szlovák, mind a magyar vidéken négyféle módja van:

A. A hajtó a kör közepéről irányítja a nyomtatást (Komját, Románfalu, Gyökös, Kormosó, Esztergály, Baka, Béld, Kisohaj, Nagyzalacska, Nagycsalomija, Bartoslehotka, Fenyőkosztolány, Zsitvafödémes, Für, Szentpéter; illetőleg a magyaroszági Mezőkövesd, Borsod és Szeged környéke).14

13 i. m. 281—282.

14 Győrfy I.—Viski Kr.: i. m. 191—192.