Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Beke Sándor: Az égigérő fa alatt (Tanulmány a Csongor és Tünde eredetéről)
Igen ám, csak egy pillanattal később kiderül, hogy a terv nem sikerült, mert a Róka lányt megették a manók. A dramaturgiai teendő tehát az volt, hogy azt a jelenetet, ahol manók ezt elmesélik, az utolsó előtti képbe építsük be. A mi esetünkben ezt a hírt akkor közlik Miriggyel, amikor már megkötözték, így nem kell tartaniuk bosszújától. Mirigy tehát — a mi rendezésünkben — visszaalakítja saját lányát, Balga az ismert szobajelenetben vele enyeleg. Ez a megoldás nemcsak vizuális (kosztüm) invenciozitást kínált és teremtett, hanem megszabadította a darabot a rengeteg terhes informatív hordaléktól, s mélyítette a pszichológiai hátteret: más látni Balgát egy Róka lánnyal enyelegni, mint egy lebukott, szerencsétlen, piroslámpás házból jött Ledérrel. Rövidítettük a darabban a nyelvileg ugyan gazdag, de képiségben nehezen követhető monológokat, főleg ott, ahol a téma túlbeszéléséhez vezettek. Azzal a ténnyel, hogy visszahelyeztük a darab cselekményét a szerző által megjelölt „pogány kúnok“ idejébe, és komolyan vettük a mitológiát — a szimbolikus jelrendA Csongor és Tünde díszlete Mirigy Hogy zavartak minapában, Félelemből lányom arcát Róka bőrbe öltözém át, S elbocsátám a harasztba, Már eddig süldő lehet. Most majd visszaalakítom, Szép aranyhajjal borítom, Csongor majd belészeret.
