Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Beke Sándor: Az égigérő fa alatt (Tanulmány a Csongor és Tünde eredetéről)
szolgált. Urától megtudja, hogy Ilma is Tündérhonba költözött. — Nem hiszi, hogy tündérré vált: „Varjúvá tán? meglehet, / De tündérré? nem lehet!“ Balga fölfedezi Ilma lábnyomát, Csongor pedig Tündéét. — Már indulnának is, de zajos civakodásra lesznek figyelmesek. Három árva ördög ordít, egymást öldökölve. Az apai örökségen marakszanak, ami nem más, mint egy ostor, egy bocskor és egy palást. — Csodálatos tulajdonságaik vannak: „— A palást rejt. — Ostor a szó, mely megindít. — Bocskor a ló, mely viszen. Aki így felöltözik, Senkitől sem láttatik; Megvagdalva bocskorát, Lép, mint egy bérc, akkorát. S hol kívánja, ott terem.“ — A tárgyaknak külön-külön nincs varázserejük. A kérdés az, melyiküket illeti az örökség. — Csongor vállalja a bíró szerepét. Elküldi versenyt futni a három ördögöt, mondván, aki „elsőnek ér ide, mind a hármat az vigye“. Csongor cselhez folyamodott, így a varázsholmi birtokába jutott. — A bocskorba lép, a palástot magára teríti, és repül fel Tündérhon felé. — Az ördögfiak visszaérkezve Balgát marcangolják, akinek csak nagy üggyel-bajjal sikerül tisztára mosnia Csongort. Duzzog elmondja a bűvös szavakat, hogy a palást szálljon le. Még nem tudjuk, a varázsige megfogant-e. — Ok maguk sem igen hisznek benne, ezért is határoznak úgy, hogy Balgát egy kordéba ültetik, és túszként magukkal viszik. — Balga egyáltalán nem bánkódik ezen: „A nagyobb úr én vagyok. Csongor úrfi rossz lovon ment, Három lóval én kocsin.“ S most — hipotézisünk igazolására — vonjunk párhuzamot a mű és a hitvilág (a mese) között. Kiemelt helyen kell említeni azt a tényt, hogy Vörösmarty a cím és a szereposztás után lényegesnek tartotta megjelölni, hogy a mű története A pogány kúnok idejéből való. Ha pillanatnyilag az nem is világos, hogy mit értsünk a megjegyzés alatt, az ellenben nyilvánvaló, hogy mit ne értsünk. Például azt ne, hogy a cselekmény a kereszténység ideje alatt, pontosabban annak miliőjében játszódik. Ez elvben érthető is lenne, hiszen olyan szereplőkkel találkozunk, mint például az ördögfiak, akik a keresztény hitvilágban a pokol, az elkárhozás, a megtestesült rossz szimbólumai, itt viszont kedves, szimpatikus, játékos lények. Babits Mihály találóan látta meg bennük „a természet vad, játékos és fukar erőit“, a szeszélyes emberi ösztönök jelképeit. Továbbá: ha a történetet a kereszténység idejéből származtatnánk, nem tudnánk mit kezdeni Tündével sem. Az Éjkirálynővel pedig végképp semmit. Csongor és Tünde A pogány kúnok idejéből „Kert. Középett magányos virágzó tündérfa áll.. .“ Csongor: „Szép fa, kertem új lakója Mely, mint nem várt ritka vendég. Félig föld, félig dicső ég. Az Égigérő fa és Tündér Ilona Ősi magyar hitvilág Népmesei változatok: jegenyefa, almafa, körtefa, cseresznyefa stb. „A palotájuk mellett egy szép sima jegenyefa állott, melynek teteje az égig nyúl fel.“10 A fa teteje a többi változat szerint is beláthatatlan koronájú, némelyek szerint csak fenn az égben ágazik széjjel.
