Irodalmi Szemle, 1973

1973/6 - Jiří Marek: Alvilági románc

járt rendelt is két féldecit. — Különben hogy állsz? Van valami dohányod? — kérdezte, amikor felhajtották a rumot.

— Gyengén. Volt valamennyi otthon, de . . . Szóval, már nincs.

Tejei összehunyorította a szemét. — Aha, megfújta Ernyőcske, mi?

— Azt nem mondanám, de elköltötte ... Végtére is minek lett volna nekem a dutyiban?

— Na de most? Hogy fogsz élni? Mihez kezdesz? Hát először is, hogy tudjad pajtás, Szajkó a Pankrácban ül, Déjvicében kirámolt egy medvét, és mindjárt másnap lefülelték, négy évet sóztak a nyakába; pechje volt, alig tudott valamit megmenteni, mindent megtaláltak az ágya alatt, készülnek-e valamire. Piszokul reménytelen a helyzet, pajtás, amióta az a bankrablás volt, senki se mer kezdeni, valami idegen ürge csinálta, lövöldözött, és nagy balhé lett belőle, most a zsaruk tajtékzanak, a fejével játszik, aki a karmaik közé kerül, én egy ideig veszteg maradok, amíg le nem csillapodnak egy kicsit.

Egy óra múlva fölkerekedtek, még másutt is körül akartak nézni, ott volt még a Méregkunyhó, és el kellett menniük az Üreg hölgyhöz és a Pókhoz címzett kocsmába. Tejei fizetett, noha éppen nemigen dagadozott a zsebe. De megvendégelni a barátját, aki most szabadult a börtönből — isteni parancs.

— És mondd, Ancsiról mit hallottál?

— Mit hallottam volna . . . Minden a régi — dörmögte Tejei:

— Valami Ojjákeresztelt a maga nevére írta, igaz?

Egyenesen az Appolinariusba tartottak, a környék kihalt volt és sötét, ez pedig közlékennyé teszi az embert.

— Hiányzik neked? Kuttyantanál egyet, mi?

— Nem, nem arról van szó. Elvégre velem élt, ha emlékszel rá. Nálam lakott, miegymás . ..

— Hát akkor örülj, hogy megszabadultál tőle. Ernyőcske egy szajha, érted?

— Ne hülyéskedj, öregem, amíg velem élt, egész rendes lány volt — mondta elkeseredetten Cinege.

— Amíg veled élt, lehet, de amióta az a fattyú Ojjákeresztelt elcsavarta a fejőt, nem az. Ha jól tudom, megint strichelni jár, lehet, 'hogy rábukkanunk valahol. A lokálokat kedveli, nem szívesen csatangol az utcán.

Cinege galléron ragadta a cimboráját:

— Ez azt jelenti, hogy nem él vele?

— Együtt élnek, ha mondom! Az a mocsok maga küldi őt, érted? Ojjákeresztelt egy szörnyű istencsapása, ő is megpróbálkozott egy kasszával, de eltolta a dolgot, és menekülnie kellett, ráadásul amikor látta, hogy szorul a kapca, lövöldözni kezdett, kicsibe múlt, hogy el nem csípték. Tisztességes ember le se köpi, Ancsa meg egészen lezüllött vele, hát fütyülj rá. Jenőnél minden este príma lányok vannak, én majd átpasszolok neked egyet, nyugodtan adósa maradhatsz, azok a lányok tudják a3 illemet, és ha éppen ma szabadulnál, a fizetésre egyáltalán ne legyen gondod.

A Méregkunyhóban nagy volt a lárma meg a füst. Cinege csakhamar szédülni kezdett. Tejei nyomtalanul eltűnt a füstfelhőben, ő pedig egyedül maradt Minával. A lánynak nagy puha keze volt, s amikor elvitte táncolni ,lehunyta a szemét, és hagyta, hogy erősen magához szorítsa.

— Komolyan nem voltál nővel majdnem három évig? Ö, szegénykém — ismételgette, és látszott rajta, hogy ez a gondolat különösen kedves neki. Valósággal hozzátapadt Cinegéhez, akinek felkorbácsolódott a vére, s lassanként teljesen megfeledkezett a törékeny Ancsiról.

— Gyere — mondta később a lány, és kimentek. Cinegét olyan erősen megcsapta a szokatlan éjszakai levegő, hogy meg kellett támaszkodnia a ház falában. Aztán a lány megragadta, és vonszolta magával a kissé odébb magasodó téglafalhoz, ahol a Botič meredek partja kezdődött.

Ancsí emléke szertefoszlott, és a börtönben eltöltött kínzó éjszakákat is messzire sodorta pezsgő vére, forgott vele az egész világ, és a sötétség zengő harangszóként mélyen az agyába hasított.

Aznap éjjel még két lebújban megfordult, és egyre részegebb lett. A barátai kézről kézre adták, a lányok úgyszintén, már nem tudta, melyik volt az első és melyik az utolsó. A kasszafúrók most éppen pénz nélkül voltak, így nagy murit nem csaphattak,