Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág — VII.
tettek a kezdeti nehézségek, s az a tény, hogy a háborús pusztításból még fel sem épülő társadalom a hagyományossal gyökeresen ellentétes gazdasági rendet valósított meg. A paraszttudatot a hagyományok és szokások törvényerejű kötöttségei megakadályozták abban, hogy megértse és elfogadja a közös termelési mód jövőjét, és ezért az intézkedések védekezésre, majd rezignációra és passzivitásra késztették. A múlt és a jövő küzdött egymással a jelenben. S miután a betelepülőket nem kötötte annyira a föld, könnyebben megváltak tőle; a gazdák ösztönösen és szinte szükségszerűen lettek az új rend valódi vagy feltételezett ellenlábasai: nehezebben mondtak le régi életmódjukról, őseiktől örökölt törvényeikről és önállóságukról, és azokról a dolgokról — föld, állatok, szerszámok —, amelyeket az élet központi értékeinek ismertek el. A bíróság — érthetően — tendenciózusan és az időszerű politikai logika szabályai szerint fogalmazott: nem az új értékek iránti érzéketlenség, hanem a régiekhez való ragaszkodás bizonyítéka apám esete. Azelőtt is ismerte a parasztember a közös vagyon fogalmát — úrbéri erdők és legelők kapcsán —, s tiszteletben tartotta azt. Történelmileg tanulságos — és amellett érdekes — közelebbről megvizsgálni a falusi osztályharc módszereit és mechanizmusát. A társadalmat irányító közigazgatási — tehát hatalmi — szerveknek lépcsőzetes felépítése volt (és van ma is): alul a helyi elöljáróság, középen a járási szervek, fenn a kerület. A csúcson: a központi szervek. Közvetlen érintkezéshez a központi szervek messze voltak, személyes esetekben gyakorlatilag elérhetetlenek. A központi utasításokat a helyi szervek a járási bizottságok közvetítésével kapták meg, ezért a falusi elöljáróság és a járási dolgozók között közvetlen, személyes és bizalmas viszony alakult ki: közös érdekeik és feladataik voltak. Egymást kölcsönösen segítették s hatottak egymás intézkedéseinek a színvonalára és tendenciájára. A járási emberek következetessége, célratörése és személy szerinti érdektelensége gyakran közömbösítette a helyieknek a közösségi együttélés intimitásából eredő lojalitását, megértőbb magatartását, de a helyi vezetők alcsony színvonalú és gyakran személyeskedő döntései vagy hozzánemértése ugyancsak gyakran okozta a járási intézkedések felületességét vagy elhamarkodottságát. Az alsófokú döntésekre általában a szubjektivizmus, az egyéni és helytelen elgondolások érvényesítésének a fokozott lehetősége és az elvszerűséget helyettesítő, érzelmileg befolyásolt önkény volt a jellemző. A kerület, mintegy visszacsatolásként, ellenőrizte és korrigálta az elsőfokú döntéseket és esetleges torzításokat. A elvszerűséget, az elméleti pontosságot és a társadalmi ésszerűséget képviselte az önkényes döntésekkel és a szubjektivizmussal szemben. Bizonyára történelmi szükségszerűség volt, hogy a régi paraszt- világnak meg kell szűnnie, az elavult, az egyéni munkára és alacsonyfokú gépesítési lehetőségekre épülő termelési módnak pusztulnia kellett, hogy a korszerűbb munka- módszereknek adja át helyét, de nem úgy kellett elpusztulnia, hogy a paraszt is vele pusztuljon. A parasztember földszeretetére és munkafegyelmére a szocialista társadalomnak szüksége volt (és van!), az életnek volt szüksége a felvilágosultabb és korszerűbb parasztmentalitásra, ezért alakult ki a középparaszt fogalma. A helyi vezetőség és a járásiak gyakran csak feladataikat látták, a munkájukat hitelesítő célok elérését szorgalmazták, s a parasztlélekkel nem törődtek, az alakuló falu belső világát és egészségét gyakorlatilag a kerület védte. Védte azok között a keretek között, amelyeket a hagyományokkal gyökeresen szakító szocialista társadalmi rend és törvénykezés megszabott. A szocializmus megvalósulása során a parasztosztály is történelmi osztállyá vált, mely sok terhet viselt sikeresen. Benne igazán alapvetőek és gyökeresek voltak a változások, szenvedett is közben, főleg lelkileg,de a jövője meghozta számára a test- és lélekőrlő robotmunkája alóli felszabadulást, és olyan gazdasági és szellemi függetlenséget teremtett neki, amelyet a maga erejéből, régi munkamódszereivel és értékrendjével sosem tudott volna megvalósítani. (Következő számunkban: A lovak)