Irodalmi Szemle, 1973

1973/6 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág — VII.

levőkön nagy hozzáértéssel és a hagyományos parasztszakértelemmel gazdálkodott, sőt a korszerűbb, belterjesebb termelési módok iránt is érdeklődött. Szerette a szép lovakat, büszke volt rájuk. A szövetkezetesítés kezdetén úgy érték őt a faluvilágot gyökerestől felforgató intézkedések és változások, hogy a háborúban tönkrement gazdaságát valamennyire már helyreállította — akárcsak a többi magyar nemzetiségű gazda a faluban —, így abba a kategóriába esett, amely a körülményeknek és a minősítésnek a szabályai szerint lehetett 'középgazda is, meg kulák is. Ennek az alkalom szerinti kategorizálásnak a következtében a középparasztságnak mint néprétegnek egy fél évtizedig tartott, amíg helyet talált magának a harcok és ellentétek közt alakuló, új társadalomban, a szövetkezeti parasztság egységes fogalmában. Nyugalomra akkor lelt, amikor a szövetkezetek annyira megerősödtek, hogy ezzel egyidőben fokozatosan értelmét vesztette az osztályharc elméletének és gyakorlatának a kiélezése.

Apámat először 1951. január 23-án ítélte el a zselízi járásbíróság, az 1948—49-es gazdasági évben rá kirótt beadási kötelezettségének nem teljesítése miatt („be kellett adni 27 q kukoricát, beadott 15 q-t, 254 q cukorrépát, beadott 111 q-t, 2,75 q sertéshúst, beadott 2,28 q-t és 2898 1 tejet, amiből beadott 1392 litert.“ A bírósági végzésből idézem.) Az ítéletet az államügyész megfellebbezte az alacsony büntetés miatt, apám Is fellebbezett, mert örök parasztszokás a büntetést megfellebbezni, hátha valami csoda folytán elengedik, de a fellebbezését írásban nem indokolta meg. Csak fellebbezett, mert bízott az igazságban. Az igazság az volt, hogy ami nem termett, azt nem lehet beadni. Ö Igazán tudta, hogy mit várhat a földtől trágya nélkül, becsületesen betartott vetésforgó nélkül, alapos mélyszántások nélkül, és azt Is tudta, hogy még nincs abban a helyzetben, hogy mindezt bebiztosítva, állata még mindig kevés, lovai sem a régiek. Hát ezért tartotta igazságtalannak az ítéletet. Ha termett volna annyi, amennyit kívánnak, beadja ő örömmel. A nyitrai kerületi bíróság megsemmisítette a járásbíróság ítéletét, és egy — apám számára kedvezőbb — paragrafus értelmében három hónapi átnevelő munkára ítélte őt azzal a feltétellel, hogy a keresetének 1/10-e az államot illeti meg. A kerületi bíróság eljárását így indökolja: „A kerületi bíróság mind a fellebbezések, mind a büntetőtörvénykönyv 194. paragrafusa szemszögéből felülvizsgálta a tényállást, és a megfellebbezett ítéletet, és a tényállást az elsőfokú bíróság bizonyítékai alapján azzal megegyezően állapította meg, azzal a különbséggel, hogy a hontfüzes- gyarmati EFSZ 1951. okt. 3-án kiállított igazolása szerint a kerületi bíróság konstatálja, hogy a vádlott belépett a hontfüzesgyarmati III. típusú EFSZ-be, ahová földjeit is beadta és maga is az EFSZ-ben dolgozik.

A kerületi bíróság a büntetés kiszabásánál figyelembe vette, hogy a Vádlottat kis-, illetve középparasztként kell minősíteni, akit 'a szocializmusnak a falun való építésében meg kell nyerni a munkásosztály szövetségesévé a szocializmus és a haladás ellenségei elleni harcban, és hogy a vádlott már a legjobb úton van a saját öntudatosulása felé, amit az a tény is bizonyít, hogy belépett a helyi EFSZ-be, ahová földjeit is beadta és ahol személyesen dolgozik. Ezekből kiindulva és figyelembe véve, hogy a kerületi ügyész maga is a büntetőtörvénykönyv 37. paragrafusának alkalmazása mellett szólt, a Kerületi bíróság a vádlottra kisebb büntetést mért ki átnevelő munka formájában, abban a reményben, hogy ez éppen elég ahhoz, hogy a vádlott meggyőződjön róla: a szocialista bíróság támogatja a kis- és középparasztokat ős érdekeiket, amelyek közösek a munkásosztály érdekeivel...“

A tárgyalás nyilvános volt. Végül apám mégsem dolgozta le a háromhónapos nevelőmunkát, kiegyezett valahogy a járási szervekkel, tárgyalása és elítéltetése végeredményben formális volt, komolyabb következmények nélkül. Illetve a következmények benne folytatódtak, mert úgy érezte, hogy megbántották, logikátlanul olyan dolgokat követeltek rajta, amelyek nem voltak a birtokában; élményét általánosította, és úgy találta, hogy általa a józan és becsületes gazdaértelmet, a természetes rendet és az emberi méltóságot sértették meg és vették semmibe. Már a szövetkezetben dolgozott, a saját — immár szövetkezeti — lovainak a kocsisa volt, bármikor befogott, ha menni kellett, esőben, sárban, hóesésben vagy kánikulában, pedig más parancsára tette, de engedelmeskedett. A szövetkezet ebben az időben kevés eredménnyel termelt, egy munkaegységre nyolc 'korona előleget fizettek ki, jutalékra rendszerint már nem tellett, minden nyereséget felemésztettek a szövetkezet megalakulása idején felszedett adósságok, melyeket vissza kellett fizetni. Apám hozzánemértést meg felelőt