Irodalmi Szemle, 1973

1973/6 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág — VII.

családok is hagyományszerűen foglalkoztak ezzel a munkával. Termékeiket legtöbbször közvetlenül a faluban adták el. De most a meglendült világgal a faluban lábra kapó tömeges bolgárkertészkedés más volt, mint a múltban, mert szinte azonnal nagyüzem- szerűen indult, és egyre terebélyesedett, kora tavasszal hatalmas melegágyakat készítettünk, melyekben tízezerszám bújtak elő az élénkzöld palánták. Holdszámra palán- táztuk a paradicsomot és a paprikát, majd később a káposztát és szegedi paprikát, ültettük az uborkát és a dinnyét. S rövidesen szaporán berregő benzinmotorok jelentek meg a patakpartokon, éjjel-nappal hajtották a szivattyúkat, a mesterséges csatornákban állandóan folyt a víz, elárasztotta a paprtkaágyásokat, a 'káposztatöveket, még a paradicsomföldre is jutott. Lévai teherautók rakományszámra vitték szét Szlovákia- szerte a paradicsomot, sok-sok ládaszámra a zöldpaprikát, uborkát és káposztát. A vállalkozóbb kedvű parasztgazdák szekérbe fogtak, megrakodtak válogatott zöldpaprikával, vörös paradicsommal, üdezöld uborkával, és elindultak északnak, a felső szlovák vidékek felé, hogy egy-két nap múlva üres szekérrel és pénztől duzzadó pénztárcával vagy nálunk nem kapható ipari áruval térjenek meg. A környéken rövidesen felvásárlóhelyek és megbízottak hálózatát építette ki a kereskedelem, hogy az egyre kifizetődőbb kertészkedés óriási termését felvásárolhassák és az országos közellátás áramába juttathassák.

A nehéz évek egyúttal tehát kedveztek is az egyéni gazdálkodásnak és az individuális termelői elképzeléseknek, élelemhiány volt, és egyre több papírpénz került forgalomba, azt az illúziót keltve, hogy a szorgalmas munka és az ügyes gazdálkodás jelentős anyagi gyarapodással jár. Senki nem gondolt még arra, hogy a társadalmi fedezet nélküli papírpénz felhalmozódása teljes elértéktelenedéshez, inflációhoz vezet. A század első felének utolsó éveiben nemcsak a pénz volt egyre több, de a növekvő árubőséggel a vásárlóértéke is növekedni látszott, már mindenki számára megszerezhető anyagi erőt és hatalmat jelentett; a parasztházaknál, fehérnemű közé dugva, ágyfejben párna alá csúsztatva, gyűlni kezdtek a bankjegyek. Természetesen ezek a „parasztvagyonok“ meg sem közelítették az ekkorra szépen kifejlődő feketekereskedelem üzletembereinek a bevételeit, jóval szerényebb pénzösszegek voltak azoknál, de miután becsületes munkával keresték őket, a gazdaember általuk a társadalmi fejlődésből egy közeli konjunktúra — „jó világ“ — előjeleit érezhette ki. A nemzetiségi megkülönböztetések is megszűntek, magyar lapok indultak, a kirakatban magyar könyvek jelentek meg, a vagyonelkobzásokat is feloldották, fellélegzett a parasztember. Csehországból hazajöttek a deportáltak, és visszaköltöztek házaikba, minden jel szerint beállt a béke és a nyugalom korszaka. A gazda csak sejtette, mert beszéltek róla, hogy az új szocialista termelési forma felé, a kollektivizálás eszméje felé tájékozódó társadalomnak határozott célkitűzései vannak, amelyekbe — különösen a kezdeti, osztályharcos időszakban — nem férnek bele az egyénileg gazdálkodó paraszt munkamódszere és individuális érdekei. S arról sem tudhatott még a falu, hogy a papírpénz mennyiségének alig korlátozható növekedése három év múlva drasztikus nemzetgazdasági reformhoz, a pénzbeváltáshoz vezet, melynek során hatalmas összegek értéktelenednek el, és éppen azok vesztesége lesz a legnagyobb, akik a kemény munkával szerzett és kihasználatlanul felhalmozott pénzüket veszítik el. A saját gazdaságuk anyagi ügyeinek az intézéséhez és az egyéni lehetőségeiknek megfelelő tervezéshez értettek a gazdák, de az államháztartás belügyei, eladósodása és fizetőképességének a csökkenése nem érdekelte őket. Mint ahogy egyetlen polgárt sem érdekelnek az ilyen ügyek mindaddig, amíg a saját bőrén nem érzi, hogy valami baj van, és egyéni gazdasági ereje felborulásának tényéből tudatosítja, hogy a társadalom gazdasági csődbe jutott.

Mindezeket azért mondtam el, hogy érzékeltessem, milyen társadalmi körülmények között érte a gazdákat 1950-ben a beszolgáltatási kötelezettségek részletesen kidolgozott rendszere. Apám egy vékony, rózsaszínű könyvecskét kapott (Dodávkový výkaz na kalendárny rok 1950.), amelyben megszabták a számára, hogy mit kell termelnie és mennyit köteles beadni a kulcsszámok szerint kiszámított, azaz feltételezett termésből. A könyvecskét július 12-én állították ki, tehát utólag — aratás előtt — határozták meg a beadási kötelezettséget, s bár megszabták, miből mennyit kell vetnie, valójában ez nem lehetett hatással a vetésterület megoszlásra, így a benne levő vetési terv csupán illusztrálta a gazdával szembeni társadalmi igényeket. Apám 1950. évi beszolgáltatási eredményei a következők: