Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Tóth László: Két vers
íavél szeptember 7-án Tóth László Körülöttem minden csak téged bizonyít. Minden, mi egy végzetes (szomorú?) pillanatban nyerte el végzetét. A kettévágott kenyér is — sziklaüregeit mintha víz vájta volna ki. Egy felnyitott Ondrus-kötet (c. V stave žlče) — a bohóc fogai közt pengeélként villognak a szavak. Minden csak téged bizonyít: a tenger is — végzeted. Árnyak lombosodnak — feketén. Egy alma is jelzi, hogy erre jártál. És mégsincs, hogy indáid mihez köveznek Körülüllek, akár egy asztalt — egymagam. Mélyben gyökérző, tiszta vizű kút volt a szemed (ha vödör zuhant belé, sokáig figyeltem az apró csobbanásokat), és egy asszonyra gondoltam (két év alatt megöregedett), aki az anyám volt. Mérsékelt égövi éj tüdeje sípolt és zakatolt, ha mondom, zakatolt. Gyenge madarak csontvázai villogtak ágain, vakítóbban a holdnál és — „A róka szólt: jól figyelj, a lényeg sohasem látható“ — mondtad ekkor (meg akartam kérdezni, kitől van ez az idézet), majd Camus-t (őt? vagy valaki mást?) idéztél: „Egy ember sokkal inkább látható azon dolgok által, amelyekről hallgat, mint amelyekről beszél“ (így mondtad?). És telezuhogtál, akár egy vízesés ... (... megbonthatatlan voltál — verssé szakadtál ...) fevál szeptember 9-én Könözsi István: Falusi udvar
