Irodalmi Szemle, 1973

1973/4 - — mond —: Holmi

(holmi) Fábry Zoltán Dokumentumok Hitlerről című, 1933-ban összeállított szövegmontázsát közli az erdélyi Korunk (1973/1.) ■ A Szlovák Irők Szövetsége Magyar Szekciója 1973. március 12-én munkaértekezletet rendezett a fiatal írók számára. Vitanyitő előadásában Zalabai Zsigmond a Fekete szél­ről, Balázs Béla pedig aktuális művészetpolitlkai problémákról beszélt. ■ A „vox humana“ poétája címmel Szeberényi Zoltán Győry Dezső-monográfiáját ismer­teti a Magyar Nemzet 1973. március 11-i száma. Ugyanitt olvashatunk Dávid Teréz A feneketlen láda kincsei című ifjúsági regényéről is. m Ugyancsak a Magyar Nemzet (1973. március 9.) foglalkozik — „Keressétek, ami összeköt“ címen — a Kortárs szlovák és szlovákiai magyar irodalmi vonatkozásokban gazdag márciusi számával, valamint az Irodalmi Szemlében megjelent A galántai járás gyermekjátékai című néprajzi írással (Gágyor József) és a Tőzsér Árpád Érintések című verseskötetéről szóló kritikával (Bata Imre). ■ Szilvássy József A Magyar Területi Színház múltja és jövője című írását közli a Nové slovo (1973. III. 1.) ■ Petőfi-vonatkozások a Slovenské pohladyban: Andrej Plávka Petőfi Sándor és Emil Boleslav Lukáč Petőfi él című írása. Az utóbbi tolmácsolásában olvashatjuk az Egy gondolat bánt engemet és a Föltámadott a tenger című verseket is. A lap februári száma a Kortárs Petőfi-számáról tudósít. A januári Romboidban Ján Poničan Petőfi romantikus? című írását találjuk. E. B. Lukáč Illyés Gyuláról iközöl cikket. Mindkét magyar költőtől verseket is fordítottak. ■ Fiataljaink prózaantológiáját, a Fekete szélt ismerteti Simonffy András a márciusi Új írásban. ■ Az írószövetség magyar szekciójának vezetősége az 1973. február 23-án tartott ülésen megvitatta az író-olvasó találkozók rendezésével, valamint az irodalmunk népszerűsí­tésével kapcsolatos problémákat. A megbeszélésen részt vettek a Csemadok és a Ma­dách Könyvkiadó képviselői is. ■ Keszeli Ferenc Ostromlétra című verseskötetéről ír Sárándi József a magyarországi Dolgozók Lapjában. ■ Egri Viktor Szemen doktor, a pék című novelláját közli a Tvorba idei második száma. —mond

Next

/
Thumbnails
Contents