Irodalmi Szemle, 1973

1973/4 - Alfred Andersch: Kislányom (novella)

Dr. Sullivan erre az estére egyik Oxfordban tanuló fiát is berendelte, úgy vélte, John tud majd Thérése-nek néhány hasznos tanáccsal szolgálni.

Mialatt Wenger a Sullivan házaspárral csevegett, időnként egy-egy pillantást vetett a fiatalok felé, akik franciául társalogtak. Az ifjú Sullivan alacsony volt, higgadt és önérzetes. Wenger megfigyelte, hogyan csökken magatartásában a kezdeti fölényesség Thérése-zel szemben.

A szálloda felé a taxiban Thérése kissé élénkebbnek látszott. — Azt mondja a fiú, hogy nagyon jól beszélek franciául, ő a Christ Church College-ban van, gazdaságtant végez. A trimesztere hétfőn kezdődik, ős Ígérte, hogy délután majd kijön hozzám az iskolába, gondoskodik róla, hogy megkíméljen a legrosszabbtől. Daddy, mit akart ezzel mondani?

— Nem kérdezted tőle?

— Dehogynem. De nem akarta megmondani. Meg akarja mutatni nekem a College-t, ahol ő tanul.

— Akkor gratulálhatsz magadnak. Egyike a legszebbeknek Oxfordban.

— Aztán tudod-e, mit mondott még? Hogy az én intézetem az ott lakó lányok miatt nagy népszerűségnek örvend a diákok között.

— Remélem, azért Jut még időd a tanulásra is — jegyezte meg Wenger, a szigorú apát megjátszva, ahogyan máskor is tette, és értett hozzá, hogy szavaiban egy csipetnyi irónia, sőt fenyegetés is érezhető legyen. Ma azonban a fenyegetés árnyalásáról lemondott, hiszen örült, hogy ez az este jobb hangulatba hozta a gyereket.

Meglepte őket, mennyire ikopott és elhanyagolt az oxfordi pályaudvar. A kijárathoz vezető aluljáróban a falakról szakadozott a beton. Kellemetlen szag fogadta őket. Wenger korábban már kétszer is járt Oxfordban, először egy ülésen vett részt, másodszor mint turista, de mindkét esetben kocsival érkezett, s most bosszantotta, hogy fogadhatja így ez a szép város a vasúton érkező vendégeket. Thérése bőröndjei, amelyeket Baselben adtak fel, már megérkeztek. Elég sokáig kellett taxira várakozniuk. A teherpályaudvar fölött a város felé elnézve láthattak néhányat a híres tornyok közül, amint kékesszürkén ácsorogtak az ellenfényben. A taxi egy villanegyeden át robogott velük az intézetbe. Wenger egy oxfordi térképen már odahaza megkereste az iskolát, és sajnálattal kellett tudomásul vennie, hogy az nem bent a városban, a középkori college-ok negyedében, hanem az egyik északi sugárúton fekszik.

— Busszal rövid pár percen belül a városban lehetsz — mondta lányának. Thérése nem válaszolt, némán figyelte a csinos kis villák előtt pompázó kerteket.

St. Sidwells Hall két neogót stílusban épült nagyobb villából állt. A bejárati csarnokban bőröndök és lányok vegyes zűrzavara fogadta őket. A bejelentőiroda titkárnője barátságos kimértséggel viselkedett. Röviden csak annyit mondott, hogy jelentkezzenek a másik épületben Miss Maversinejnél. Ez a hölgy azonban seholsem volt található. Ebben a házban sorakoztak a hálószobák, amelyekben lányok jártak-keltek, hogy kiválasszák maguknak a legjobb ágyakat. Néhányan anyjuk kíséretében érkeztek, legtöbbjük azonban egyedül határozott. Wenger itt már végképp fölöslegesnek érezte magát; kétségkívül helyesebb lett volna, gondolta, ha Thérése most az anyjával van. Thérése közben megismerkedett egy német lánnyal; egymás mellett foglaltak maguknak ágyat.

Wenger néhány szót váltott a lány édesanyjával, egy baden-badeni hölggyel.

— Kissé másnak képzeltem el ezt az iskolát.

— Azt hiszem — jegyezte meg az asszony inkább gondterhelten, mint gőgösen.

A helyiségek tiszták, de reménytelenül agyonlakottak voltak. Falközépig barna olajfestékkel mázolták be őket, és a fapadlón a számtalan viaszolás sem volt képes leplezni a mély kopások nyomát. A ruhaszekrények és a függönyök mintha azonos, elszürkült, repedezett anyagból készültek volna.

— Azt hiszem, a legjobb lesz, ha előbb elhelyezed itt a holmidat, én pedig két őrá múlva érted jövök — szólt Wenger. Várta Thérése szavait: „nem maradok itt“, de a lánya nem nyilatkozott. Mielőtt a doktor távozott volna, kis ideig még apróbb dől gokról beszélgettek.

Ha vonakodna maradni, nehéz helyzetbe kerülök, gondolta, mialatt taxival igyekezett