Irodalmi Szemle, 1973

1973/3 - —mond: Holmi

Fiatal szlovákiai magyar költők címen öt hazai verseskötetet recenzál a Tiszatáj (1973/1). Görömbei András a következőket írja Keszeli Ferenc Ostromlétrájáról: „... költészete valóban ,ostromlétra’, sajnos, nincs hová leállítania, s nincs mihez támasztania (...) Mivel lázadása nem tudatos, nem célszerűen épített ostrom, képeiből hiányzik a felemelő, költészetté magasító finom összekapcsoló elem, s ezért bizarr elgondolásai erőtlenek és rosszak maradnak ...” A Csendes tűzözön és A gyermekkor szentélyei viszont „Az öniróniának finomabb, értékesebb változatát mutatja be...” A cikkíró véleményét legtömörebben az alábbi mondat summázza: „A fegyelem s az arányok tisztelete, úgy tűnik, egyelőre Keszeli Ferenc költészetében is nagyobb értékek termője, mint a parttalan és iránytalan lázadás.”

Kulcsár Ferenc Napkitörések című kötetének legnagyobb értékét abban látja, hogy fényt vet „a vers túloldalán rejtőző motiváló szociális és társadalmi, egyéni és közösségi gondokra (...) az elvont filozófiai régiók helyett a föld- és életközeli szociális és szociológiai érzékenység” mozgatja verseit. „Világának láthatók a gyökerei”. Pozitívumként ítéli meg „A teljességre törő ember világtágító próbálkozásai”-t, hiányolja viszont a „líra intenzitásá”-t (bár másutt arról ír, hogy a „költőiség szándékoltan hiányzik...”), s kifogásolja a modorosságokat is.

A Mozdulatok című kötetről így ír: „Kihívó ős téveíeg képszerkesztés, feltűnő tipográfia jellemzi Kmeczkó Mihály költői világának zavarát.” Pozitívan értékeli Elvadult fogalmaim című versét, de hozzáteszi, hogy „Tartalom és forma elválaszthatatlan szerves egysége (...) ritka jelenség” költeményeiben. Bírálja a tipográfiai modorosságokat, a szervetlen képburjánzásokat, melyek „bizonytalan mozdulások még a világ megértése felé ...”

Tóth Lászlónak viszont „inkább értékeire illik figyelnünk” — summáz Görömbei, pozitívan értékelve az A hangok utánzata című kötetet. „A filozófiai ihletettség és igény legszebb” eredményeit benne fedezi föl. Kiemeli „totális világérzékelését”, az „ellentétek szélső pólusai” köré épített képeket, melyekkel „a közvetlen látványt mindig egyetemes, végső összefüggésekbe állítja ...” Tóth első kötete „szép érték, a csehszlovákiai magyar líra új irányának rangját jelzi”.

Mikola Anikó Tűz és füst között című gyűjteményéről a következőket olvashatjuk: „Versei spontán líraiságát érzelmi bőség táplálja. (...) A magyar költészetben — talán az erdélyiek kivételek — egyre ritkább ez a természetes líraiság, megkapó han- gulatiság.” Verseiben „Hagyomány és modernség szintézisvágya munkál...” Görömbei ugyanakkor a „romantikából ismerős” megkopott képek eltávolítását sürgeti. Sikerültebbek „az egyneműen balladás vagy zsoltáros hangvételű versek, valamint „az archaikus ihletésű látomások”, melyek „Összetett érzések hordozására alkalmasak...”

Ugyancsak a Tiszatáj (1972/12) foglalkozik fiatal prózaíróink antológiájával is. Olasz Sándor véleménye szerint fiataljaink jó néhány esetben „a modern próza fogásaitól megszédülve építgették néha bizony sterilre sikerült novellavilágukat”. A realitásban gyökerező írásokat — főleg Kovács Magda, Mikola Anikó és Kövesdi János novelláit

— tartja a legértékesebbeknek.

Szintén a Fekete szélt ismerteti Vasy Géza a Népszava 1973. február 3-i számában. A szlovákiai magyar próza új hullámának sajátosságait keresi, melyeket a magyar- országi fiatal prózaírók törekvéseivel vet össze. „Számunkra talán meglepő, hogy milyen erős a népköltészeti ihletettség” — írja. — A balladás vagy lírai hangú elbeszélések közül kerülnek ki a legszínvonalasabbak (Bereck, Mészáros László, Wurczel). A másik erősen megnyilvánuló tendencia a „hagyományos (kisrealista) út” követése (Fülöp Antal, Mészáros Károly stb.). A modernebb törekvésekkel kísérletezők megrekednek a „tár- és időviszonyok kezelésénél”, s ebből „gyakorlatilag — inkább csak zavaros általánosságok kerekednek ki”. A nemzedék legkiforrottabbja Kovács Magda „... elbeszélését a magyarul író fiatal prózaírók között kiemelkedő hely illeti meg, mindenképp meg kell jegyeznünk a nevét.” Az antológia egészét Vasy a következőképpen jellemzi: „Ha a mi fiataljainkkal vetjük össze a Fekete szál íróit, már nem találhatunk oly nagy különbségeket a művek színvonalában, megformáltságuk mértékében, mint egy vagy két évtizede. Az átlagszínvonal, a mesterségbeli tudás még kisebb, de a kiemelkedő tehetségek egyenrangú társak a mi legjobbjainkkal.”

— mond. —