Irodalmi Szemle, 1973
1973/3 - Dévényi Iván: Gömöry Olivér, Ferenczi Károly barátja és modellje
szlovák fordítása is az 1860-as évhez kapcsolódik: Michal Mäčay, a Priateľ Ľudu szerkesztője tolmácsolta a verset Ohlas címen. Az 1861-ben újra teljes erővel dühöngő abszolutizmus betiltotta a Szózatot, a nemzeti ellenállásnak ezt a hatalmas énekét. Arany János a Koszorú című lapban négy évvel később az új évről szólva és az elmúlt két esztendő nemzeti szenvedéseire célozva írja: „Nem zengte senki, de mindenki szívében ott rezgett a lélekemelő dallam: «megfogyva bár ...» Dévényi Iván Gömöry Olivér, Ferenczi Károly barátja és modellje A rimaszombati {Rimavská Sobota-iJ múzeum képtárának egyik büszkesége a magyar festészet új korszakot nyitó nagybányai művészcsoport vezéregyéniségének, Ferenczy Károlynak (1862—1917) Gömöry Olivérről festett, 86X58 cm-e«i méretű, 1398-ből való, sötétzöld hátterű mellképe — a Ferenczy-portrék egyik legemlékezetesebb darabja. A képet a művészettörténeti irodalom eddig is számon tartotta és nagyra becsülte (reprodukciója is megtalálható Petrovics Elek és Genthon István Ferenczy Károly- monográfiáiban), a festmény modelljéről azonban a legutóbbi időkig igen keveset tudtunk. Ferenczy Valér atyjáról írott könyve szerint Gömöry a közismerten zárkózott természetű Ferenczy Károly kevésszámú bizalmas barátainak egyike volt. Ferenczy Valér mint „irodalmi hajlamú, dekadens századvégi esztétáról“ emlékezik meg Gömöryről, a festményről pedig azt írja, hogy a modell „jellemzése' igen megkapó“; a mester „misztikus, mondhatnám: Svengali-szerű beállításban“ en face ábrázolta az ülő, sötét szakállú, elegáns öltözetű Gömöryt, akinek tekintetében a képen „valami rejtélyes, magnetikus, démoni jelleg van“. Genthon István még lakonikusabban foglalkozik könyvében Gömöryvel és az őt megjelenítő portréval: „Az átható tekintetű, összekulcsolt karokkal ábrázolt modell Ferenczy baráti köréhez tartozott. A kép pszichologizáló törekvése mintegy éreztetni kívánja azt, hogy Gömöry sokat foglalkozott a hipnotizmus és az okkultizmus kérdéseivel.“ Csók István Emlékezéseim című memoárkötetében (1945) is szó esik Gömöryről, az exkluzív, századeleji Akvárium elnevezésű művész- és író-asztaltársaság (Mednyánszky László, Ferenczy Károly, Csók, a karikatúrarajzoló Faragó József stb.) törzstagjairól. Arról a személyről, akiről a magyar piktúra egyik legszuggesztívebb arcmása készült, sokáig csupán ennyit tudtunk. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Emlékezések című — Vezér Erzsébet által sajtó alá rendezett — kötetében (1967) közölt Beszélgetés Lesznai Annával című interjú azonban lényegesen megnövelte Gömöry Olivérrel kapcsolatos ismereteinket. Lesznai Anna (a Nyugat köréhez tartozó lírikus és prőzaíró. aki egyben finom tehetségű képző- és iparművész is volt) elmondja e kötet oldalain, hogy a reá igen nagy hatást gyakorló Francis Jammes egyik verseskötetét „egy nagyon érdekes embertől“ kapta ajándékba a század elején. „Apám barátja volt, valamelyik minisztériumban dolgozott elég magas beosztásban. Gömöry megyei dzsentri úr volt. Sok jó regényt írt. Engem megtisztelt bizalmával, nekem felolvasta őket, bár sokkal fiatalabb voltam nála. Nagyon szerettük egymást, nagyon jó barátok lettünk... A neve nem maradt fent, mert minden sort elpusztított halála előtt, amit írt.“ Lesznai Anna ezután megemlékezik barátja „Egy köpőláda története című társadalom- bíráló regényéről, amelyben sok szó esett azokról a protekciókról és panamákról, amelyek a ferencjőzsefi Magyarországon oly általánosak voltak. A szerző azért semmisítette meg minden irodalmi munkáját (így az Egy köpőláda történetét is), mert — mint elhatározását Lesznamak megindokolta — „nem akart rosszat mondani a saját fajtájáról“, azaz: rétegéről, osztályáról. „Tulajdonképpen a magyar irodalomnak meg kellene emlékeznie róla, — folytatja Lesznai —, habár sohasem jelent meg egyetlen műve sem nyomtatásban. Gömöry Olivérnek hívták.“
