Irodalmi Szemle, 1973

1973/2 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: Egy nemzedék erőpróbája (Fekete szél; Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája)

Mikola Anikó három novellával szerepel, s közülük mindegyik más és más. A sárga macska délutánja sejtető-szimbolikus-allegórikus (s ráadásul tételes és konstruált) írás; a három közül mindenképpen ezt tartjuk a legkevésbé sikerültnek. Érzelmi visszafogottság, hűvös hangvétel jellemzi az Emberevőket, egy közönyös fiú és egy nem- közönyös asszony találkozásának a történetét. Legsikerültebb írása az At az üvegfalon című novella, — azzá teszi az önvizsgálat őszintesége, az álarcok letépése, a férj-feleség közötti kapcsolat jó pszichológiai érzékkel bemutatott rajza s nem utolsósorban egy tipikusan női (Kaffka Margit gondolatkörét idéző) probléma fölvetése, a „fölösleges ember“ (a nem dolgozó, csak a házasságban, de — elhidegülés folytán — már a házasságnak sem élő nő) portréjának megrajzolása. Ellentétes erővonalak feszítik ezt a novellát. Helén két kő között őrlődik, menekülne, de nem tud, nem bír, nem mer: „Előreengedi Jánost, mögötte biztonságosabb. Karjába kell kapaszkodnia, az ő kijelölt útjain kell járnia, akkor nem érheti semmi, semmi szokatlan és kellemetlen nem történhetik vele. Az ő útjain minden fényes. Nevetséges, hétköznapi tárgyakká válnak az éjszaka ijesztő rémképei.“ (...) — „Gyere, törd át a falat!“ — hangzik egy új, tevékenyebb, értelmesebb életforma hívása. „De Helén nem mozdul, ülve marad. Némán int a fejével, nem lehet.“

A kitörés tehát nem sikerül, Helén közönyösen-közömbösen beletörődik sorsába. De mennyire eltér ez a közöny az Emberevők fiúhősének világnegligáló közömbösségétől! Míg az utóbbi hideg aggyal és hideg szívvel, bábu-merev arccal áll előttünk, addig Helén magatartását egy valódi, megszenvedett 'helyzet hozza magával. Kitörésre képtelen, erőtlen hős, de őszintesége szimpátiát ébreszt, esettsége gondolatokat indít el bennünk. S ezzel, úgy vélem, a novella teljesítette küldetését.

Varga Imre neve alatt az Idősikátort olvashatjuk. Mint maga a cím, lényegében az egész írás is metafora. „Mit keres a múltam a jelenemben, az elhangzott szavak, figyelmeztetések. Én felejteni akarom, még ha az életembe is kerül. (...) Szaladni kezdtem. Megelőzöm az életet, leülök és — bevárom.“ így töpreng-tervezget a novella hőse, aki azonban — öniróniája legalábbis ezt sejteti — tudatában van annak, hogy az élet „megelőzése“ lehetetlenség. A holnap helyett tehát marad a ma, a most, Varga hőse azonban nem az aktivitás, hanem a passzivitás jegyében éli át a jelent: létformája nem a tett, a még sikertelen voltában is „szimpatikusabb“, mert gondolkodás- vagy katarziskiváltő akció, hanem a közömbösség — egyszerűen hagyja magát sodortatni azoktól az eseményektől, amelyekbe éppen belecsöppen. S ez az a pont, amelyen keresztül, mint szelepen a gőz, kiszivárog, elpárolog az írás feszültsége. Varga, azáltal, hogy hősét végletesen passzívnak, sőt közönyösnek ábrázolja, kiiktatja azt az akarati tényezőt, amely a próza „meséjével“, azaz a világ beavatkozásából fakadó „bizonytalansági együtthatókkal“ szemben mint „történés“ (tett) feszültséget, egyszerűbben szólva: gondolatébresztő emberi magatartásformát teremt. Ha elfogadjuk — márpedig el kell fogadnunk — azt a tételt, hogy az epika nem más mint „a körülmények közegébe ágyazott emberi sors“, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy feszültsége a „körülmények“ és „a sors“ egymás ellen tételeződő pólusai között jön létre. Más szóval: az epika nemcsak a változás (cselekmény-egymásutániság), hanem a változás és változtatás akarásának a műfaja is. Képletben kifejezve:

hős bizonytalansági együtthatók

bizonytalansági együtthatók / hős

Az alárendeltség megszüntetésének, a világ fölé kerülésének a vágya mozgatja az epikai hőst (ezért „hős“), s hogy ez valóban így van, azt az antológia néhány írása is tanúsítja. Félreértés ne essék: nem az egyértelműen pozitív, a körülményeken diadalmaskodó hőst kérem számon ettől az írástól, hanem akarati tényezőt. Fölemelkedő és elbukó h&s között nem érzek semmiféle értékbeli különbséget; végeredményben mindkettő magatartását az akarat hitelesíti és teszi szimpatikussá, s ebből a nézőpontból egy kategóriába sorolhatjuk Fülöp Antal körülményeken győzni tudó Gedeonját és Mikola Anikó helyzetén változtatni akaró, de kitörésre, önmegvalósításra képtelen, s végül elbukó Helénjét vagy Bereck Vihar előttjének passzív, de lelkiismeret-furdalta hősét. Varga, azáltal, hogy a körülmények és a hős alá- és fölérendeltségi viszonyát