Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Varga Imre: A szobrász (II)
(Álmok): Velem együtt aludt el és velem együtt ébredt a félelem. Éreztem belül a követ, bőrömbe zárva a kő nem tud felocsúdni, ősidőktől fogva álmodik. A karom Ivét követem gondolataimmal, a mozdulat kivájta árokban lassan, lustán folyik a gondolat az akarat megelőzi a tettet de a tett Sem marad felügyelő nélkül A mozdulatok nyomában a vizsgálódó elme A gondolat tehetetlenül követi a tett ösvényeit Egy kőburokban lehull valami a testemből. Kőszilánkok Kő Szí Lán Kok Tompa fájdalom. Bőröm alatt nehéz, hűvös nedvesség. (A dermedtség szó helyébe beúszik egy másik szó: dermedtség.) Tompa fájdalom. Ugyanakkor mintha vér buzogna belül a szobor ban hallani vélem a zsigerek rángásait a mél tóságosan dobogó súlyos kőszívet s mintha a mellemen pattogzana a kő (Milyen tüdő — milyen tüdők? — dolgoznak?) Túlságosan benépesültem a ki nem mondott szavakkal, eltitkolt álmaimmal Érzem iszonyatos súlyomat. Az öreg Ruhánszky gubbaszt a kövön. Érzem: bámul, figyel. Nem tudom pontosan, mióta dolgozom, de úgy látom, a szobor hamarosan elkészül. Egyre nehezebb minden mozdulat. Nem tudom, ma mióta dolgozom. Azt sem tudom, ettem-e valamit. Most este van. Ruhánszky ül. Rá akarok ordítani: mit kívánsz? Mi a bajod velem? Egy eltorzult szájat látok, körülötte valami zöld. Nem tudom, a szobor vagy az öreg rendőr feje van-e előttem. Az arcban semmi biztosat, nyomravezetőt nem látok. Nem tudom, kinek az arcába bámulok, és talán sohasem fogom már megtudni. A kezemben szerszám, csiszolom, fényesítem a szobrot. Vagy csupán csiszolni akarom. Semmit sem érzek, a kő — úgy látszik — nem akar ellenállni. Vagy a levegőt faragom? Nedves a tenyerem. Talán izzadok — pirkadok — csillagok. Gok-gok-gok. Valaki a vállamra üt. Ügy érzem, valaki a vállamra üt. Megfordulok, de elfelejtem, hogy miért fordultam meg. Érzem a neont. Elviselhetetlenül zümmög. A fénye megkocsonyásodik. Valakinek a nyakába csimpaszkodok. Lábszáraimban iszonyú fájdalmat érzek, nagy súly nyom a földbe. De mindez tompán, részletekben, többször is visszahúzódva, közönybe burkolózva jelenik meg tudatomban. Érzem, ahogy a gondolatok tapogatózva járkálnak agyamban. Ajtó. Egy ajtó van előttem. A zárral meg a kilinccsel babrálok.
