Irodalmi Szemle, 1973

1973/10 - Kecskés László: Komáromi földrengések

Ácson sok épület fala megrepedezett, sőt Budakeszin a leomló falak négy ember életét oltották ki. Komáromban, a nagymérvű pusztulás ellenére, emberi életben nem esett kár. (Az anyagi kár 86.563 forint 12 dénár.) Ez annak tudható be, hogy az éveken át gyakran ismétlődő földrengések óvatossá tették a komáromiakat. Éjjel-nappal állandóan készen voltak arra, hogy a legszükségesebb holmijukkal pillanatokon belül a szabadba jussanak. Ez az oka annak, hogy a régi komáromi családok — az ősök szörnyű földrengésélményeitől indíttatva — napjainkig úgy nevelték gyermekeiket, hogy hirtelen támadt földrengés esetén tudják, mi a teendő.

A város újbóli pusztulása országszerte nagy részvétet keltett, még az uralkodó

II. József — a kalapos király — szívét is megindította. Meglátogatta a várost, és a károk helyreállításához 6888 forint 33 és fél dénárral járult hozzá. A romok láttán két rendeletet adott ki, a 4280. és az 5021. számút, amelyekben úgy intézkedett, hogy az esetleges újbóli földrengés elkerülése végett a város települjön át a Duna jobb partjára.

A komáromiak azonban nem tettek eleget a királyi rendeletnek, és az ősi telephelyen maradva, újból felépítették a sokszor elpusztult várost. A kiállott szenvedések után derűs évek jöttek, Komárom ekkor élte virágkorát. Ezt az időszakot örökítette meg Jókai Az aranyember című regényében.

Az aranyemberek kora több mint negyed évszázadig tartott. A nyugalmat izgalom váltotta fel, újabb földrengéses időszak következett, melyet az 1810-es és az 1822. február 6-i gyenge rengések vezettek be. Ezután február 18-án déli egy órakor újból erős földrengés kezdődött. Nagy föld alatti morajlástól kísérve megrázkódott a föld, s még a legerősebb épületek is megrongálódtak, a templomok falai mind megrepedeztek, s rengeteg kémény ledőlt. Az anyagi kárt 9965 forintra becsülték. Az anyagiaknál azonban sokkal súlyosabb volt a lelkiekben okozott kár, mert a rengések — február 19-én, 20-án, 22-én, 28-án és március 1-én megismétlődve — egy pillanat nyugtot sem hagytak az embereknek. Az idősebbek még jól emlékeztek az 1783-as, sőt sokan még az 1763-as nagy földrengésekre, és állandóan azoknak a réme kísértett És még évtizedeken keresztül, mert további földrengéseket észleltek:

1832. február 21-én éjjel 2 órakor,

1845. május 9-én délután % 2 órakor,

1851. július 1-én este V\ 11 órakor,

1857. június 2-án este 9 órakor,

1866. február 22-én este Vi 8 órakor,

1875. április 13-án délután 4 órakor.

Ezzel vége is szakadt a szörnyűségek sorozatának, s végre megnyugodott a föld. A sok szenvedés, az átélt borzalmak, a nélkülözés, az óriási anyagi károk nem múltak el nyomtalanul, és különféle megnyilvánulások eredőjévé lettek.

A város tanácsa — örök emlékül az utódoknak — lefestette a földrengés sújtotta Komáromot. Az alapos és pontos városképért, melyet ma is őriz a csehszlovákiai Komárom múzeuma, Friedl Károly festő hatvanhét forintot (kapott.

Az egyházak napjainkig megőrizték az 1763-as nagy földrengés emlékét. Ezt idézi a római katolikusoknál a Szent András-templom tornyában minden nap 3 órakor meg- konduló harangszó. A reformátusok a Péter-Pál napot követő vasárnapon a szokásos két Istentisztelet helyett hármat tartottak, s megemlékeztek elődeik nehéz napjairól.

Az írókat és költőket is megihlették a szörnyű élmények. Komárom nagy szülöttje, Jókai Mór Az elátkozott család című regényében — még élő szemtanúk elbeszélései alapján — szívbe markoló megelevenítő erővel írja le az 1763. évi nagy földrengés eseményeit.

Érdekes kapcsolatba került Komárommal Gvadányi József gróf, a Berlint megsarcoló huszárportya vitéz résztvevője, később lovassági tábornok és ünnepelt költő. Gvadányi verses levelezést folytatott Bédy János komáromi csizmadiamester feleségével, .Fábián Juliannával, a tehetséges költőnővel. E levelezés 1798-ban nyomtatásban is megjelent, és egyik fejezete A Komáromban történt siralmas földindulás volt.

Befejezésül Kovács Sámuel költeményét idézzük, amely Péczely József folyóiratának, a Mindenes Gyűjteménynek az 1790. évfolyamában jelent meg a komáromi vár 1783. évi, földrengés okozta pusztulásáról. A költő a komáromi vár egyik bástyáján álló és a várat megszemélyesítő legendás kőszűzzel mondatja el az alábbi siralmat: