Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Vampilov, Alekszander: Júniusi búcsúzás (Befejezés a novemberi számból)
F jobban? Attól, hogy elmész, és nyomban háború lesz. És soha többé nem látjuk egymást... KOLESZOV: Igazad van, a háborúnak semmi értelme. De van úgy, hogy háború nélkül is lehet ölni. (Csend.) TÄNYA: És mi, mi történhet még? KOLESZOV: Üljünk le. (Leülnek.) TÁNYA: Minden jó irányban halad. Panamában rend van, Zanzibárban régen köztársaság lett... KOLESZOV: Még el kell mondanom, hogyan fejeztem be az egyetemet. (Csend.) Azon a napon, amikor kint voltál nálam a dácsában, a papád is meglátogatott... Választanom kellett. Egyet a kettő közül. TÁNYA: Ezt nem értem. KOLESZOV: Pontosan így: a kettő közül egyet. Téged vagy az egyetemet. (Csend.) TÁNYA: Én vagy az egyetem. Ez valami szamárság. KOLESZOV: Mégis így volt. (Csend.) TÁNYA: Csak nem azt akarod mondani, hogy . . . hogy az apámtól a diplomát helyettem kaptad? KOLESZOV: Az igazat mondom. (Csend.) TÁNYA: Szamárság ... Mondd, hogy szamárság . .. (Csend.) Kérlek, mondd, hogy ez szamárság!... Szépen kérlek! KOLESZOV: Értsd meg, nem tehettem másként! ... (Csend.) Értsd meg! Az idő nem vár, s én legyőztem az időt, ezt kell hogy megértsd!... (Csend.) Vagy talán azt szeretnéd, hogy egész életemben éjjeliőr legyek? (Csend.) Vagy azt képzeled, hogy ezt csak a saját örömömre tettem? TÁNYA (Csendesen): Akkor hát az apámmal mégiscsak megegyeztetek... KOLESZOV: Ahogy látod, az adósa vagyok... De az semmi. Azért még elkísérem, ha nyugdíjba megy. TÁNYA: S most? Most miről beszélgettél vele? Emelkedik talán az értékem? ... Kár, hogy az apám nem akadémikus.. .(Sír.) Hát így is jó. így is jó, igaz? (Kis szünet.) S miért mondtad el mindezt nekem? Minek? Vagy talán ez is jó lesz neked valamire? KOLESZOV: Hagyd abba! Hallgass meg! TÁNYA: Nem. Nem hiszek neked. (Koleszov odébb megy, hátat fordít. Tánya feláll, elmenni készül, a falnak támaszkodva sír.) KOLESZOV (Megfordul): Miért állsz még mindig itt?... Miért sírsz?... Miért jöttél ide?... (Tánya a szemét törli, a kijárat felé indul. Koleszov utánalép, és visszatartja.) Várj! Hallgass meg... Meg kell, hogy érts, meg kell, hogy érts! Neked meg kell értened engem! Ki, ha nem te? TÁNYA: Megértettelek. Nem a magad örömére tetted ezt: megértem. Nem tehettél mást. Megértettem. S tovább? Tovább — minden rendben van, te legyőzted az időt, s most már eléred azt, amit akarsz. Lesz rét, lesz minden, amit akarsz. Nincs a világon semmi akadály, amely utadat állhatná ... KOLESZOV: Lesz rét, de ki szalad át rajta mezítláb? Egyedül csak nem futkározhatok rajta, hisz bolondnak néznének ... TÁNYA: Minden úgy lesz, ahogy akarod — de nélkülem. KOLESZOV: Várj még, hallod? Három hét alatt sok minden megváltozott. Értsd meg. (Terasz.) (Bukin és Mása az asztalfőn ülnek. Zaj, a diákok az „A harangvirágok a bűnösek“ című dalt dúdolják, de úgy, hogy a szöveget nem, csak a melódiát hallani. A teremből jön Repnyikov. Nevetés.) REPNYIKOV: Mit akar ez jelenteni? BUKIN: Vlagyimir Alakszejevics! Emlékszik még a lakodalmunkra?
