Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről (Válogatta és szerkesztette Vígh Károly, Magvető)
felfedezések teszik munkáját forrásértékű kézikönyvvé —, hogy feltehetőleg Brassal fordított először — kortársait, Kriza Jánost és Bérczy Károlyt megelőzve — orosz irodalmi szöveget magyar nyelvre. A Kolozsvárt megjelent Vasárnapi Újság, amelynek Brassal volt a szerkesztője, már első számában (1834!) orosz vonatkozású cikket közöl. S hogy bizonyíthassa, hogy a kirgizeknek a „verselés és muzsikálás is kedves foglalatosságuk", rögtön közre ad egy régi dalt mutatóba. Brassai műfordítói elveire — „Előttem csak egy parancs áll feltétlenül: tiszteld az ősi, az anyai nyelvet!" — és a „fordítás nemzeties voltára" kell-e ennél ragyogóbb példa: Látod ama havat? Szerettem teste fejérebb. Látod a vért, mely ama leölt bárányból foly? Arcai pirosbak. Látod ezen elüszkölt fa törzsökét? Haja feketébb. Tudod-e, mivel írnak kánunk mullái? Szemöldöke feketébb, mint az ö tentájuk. Látod eme tüzes szenet? Szemei elevenebb fénnyel ragyognak. A Kemény Zsigmond és Csengery Antal szerkesztette sorozatban, a Magyar Nép Könyvtárában is felfedez Mikó egy „orosz beszélyt", melyet Brassai Sámuel ültetett át magyarra (Mindez Bérczy Anyegin-íordít&sa. előtt tíz évvel!) Nem is annyira az első fordító kiléte érdekli, sokkal inkább a Brassai-portré- nak ilyen irányba még nem tágított vonásai. Szinte élvezi, ha olyan adat nyomára bukkan, amely felé még más nem kereskedett. S ezzel nemcsak előhívja, hanem egyenesen ösztönzi a további kutatásokat. Mert Petőfi és Brassai kolozsvári együttléte éppúgy lehet gondolatnyitó, mint a „fejtől talpig az 1789-diki francia revolució elveibe mártott" erdélyi tudósnak fél világot behálózó kapcsolata. Könyvének minden sorával a rendkívüli egyéniség életművére koncentrál, s hatalmas anyagával sejteti azt a fényes pályát, amelyet a kor visszahúzó erőitől megrekedt zseni a magyar közgondolkodás és az európai művelődés egén befuthatott volna. Az már nem rá, hanem tíz szakág tudósaira tartozik, hogy ki-ki a maga területén felmérje Brassai Sámuel gondolatainak máig is ható kisugárzását. Idősebb Brassai Sámuel is erre ösztönözne: „A szép és jó könyvekből any- nyit kell magunkba szívni, amennyit csak lehet. Fordítsuk a magunk, embertársaink boldogítására." (Kritérlon Könyvkiadó, 1971) Szakolczay Lajos kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről (Válogatta és szerkesztette Vígh Károly. Magvető Kiadó, Budapest, 1969, 264. l.j Két éve jelent meg Bajcsy-Zsilinszky Endréről egy tanulmánykötet, amely mintegy a Dernől Kocsis László tollából megjelent Bajcsy-Zsillnszky-életrajz (Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1966) kiegészítésének tekinthető. Dernői Kocsis könyve fölött a kritika a szokványos ismertetések után simán napirendre tért, ellenben a Vígh Károly szerkesztésében megjelent tanulmánykötet olyan erős vihart keltett, amely sok tekintetben emlékeztet a Szekfű Gyula Rákóczi-élet- rajza és Málnásl Ödön őszinte magyar történelme körül keletkezett vitára. Pedig Vígh Károly nem halad sem Szekfű Gyula, sem Málnási Ödön nyomdokain, marxista voltát mi sem igazolja jobban, mint a Vörös Pestmegye c. tanulmány- kötet, amely 1959-ben szintén az ő szerkesztésében jelent meg. Vígh Károly könyve nemcsak azért érdekel bennünket, mert pl. a budapesti Kortárs ebben az évben kétszer is foglalkozott vele, hanem azért is, mert Vígh losonci származású, ott Is érettségizett, egyetemi tanulmányait a pozsonyi Komenský Egyetem bölcsészettudományi karán kezdte, és a pozsonyi magyar főiskolások Eötvös Körének a funkcionáriusa volt. Tanulmányait az 1938. évi események után Magyarországon folytatta és fejezte be, ahol termékeny publikációs tevékenységet folytat. Jelen-
